Meteorit csapódott be Norvégiában

2021. január 11. – 17:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Világűrből származó kőzetdarab csapódott be nemrég Norvégiában. A meteorit 0,5-2 kilogramm közötti lehetett, és több mint 50 ezer kilométeres sebességgel érkezett a Föld légkörébe (az MTI a Norsar szeizmológiai kutatóintézetre hivatkozva azt írta, eredetileg, hogy ekkora sebességgel csapódott a Földnek, de a becsapódás pillanatáig a sebessége folyamatosan csökkent).

A meteorit a január 5-re virradó éjszaka hullott a Földre egy Loten melletti mérőállomás közelében, Oslótól 120 kilométerre északra. Sokan a környéken erős robajt hallottak, és éles fényt láttak felvillanni. A norvég intézet tájékoztatása szerint (ez az MTI híréből kimaradt) a meteorit 86 kilométeres magasságban izzott fel – ekkor lépett a légkörbe a már említett elképesztően gyors, a hangsebesség nagyjából negyvenszeresen meghaladó sebességgel –, majd 20,1 kilométeren volt az úgynevezett végső magassága, ahol már annyira lelassult és lehűlt, hogy onnan tovább szabad szemmel nem volt látható.

A Norsar által közzétett térképrészlet a meteorit pályájáról, gombostűvel az intézet mérőállomását jelölték
A Norsar által közzétett térképrészlet a meteorit pályájáról, gombostűvel az intézet mérőállomását jelölték

A becsapódást egy olyan területtől nem messze észlelték, ahol néhány nappal korábban komoly földcsuszamlás történt. Sokan ezért attól tartottak, hogy újabb hegyoldal omlott le.

A norvég meteoritfigyelő hálózat valószínűtlennek tartja, hogy az erdős és behavazott vidéken rábukkanjanak a meteoritra. A Norsar igazgatója, Anne Lycke szerint is óriási szerencse kellene ahhoz, hogy megtalálják, írja az MTI.

És addig is, amíg keresgélik – amihez sok sikert kívánunk nekik – hallgassuk meg a Sziámi együttes egykor népszerű dalát, A kis tökös üstököst!

És utána persze jegyezzük meg, hogy az üstökös és a meteorit persze nem ugyanaz, a meteorit olyan meteor vagy más néven hullócsillag, ami földet ért, míg az üstökösök olyan köves égitestek, amelyek a naprendszer külső területeiről érkeznek, és elliptikus pályán keringenek a Nap körül (mint például a Halley, amely legutóbb 1986-ban járt viszonylag közel a Földhöz – legközelebb 2061-ben jön –, és amelyről akkor a Neoton együttes írt slágert; de azt már nem játszom le).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!