A járványra hivatkozva száműzte a húst az iskolák menzájáról a lyoni polgármester

2021. február 22. – 10:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lyon zöldpárti polgármestere, Grégory Doucet bejelentette, hogy a városi iskolák menzáján ezentúl egyetlen menüt fognak felszolgálni, méghozzá húsmenteset. Ezzel a tervével komoly belpolitikai vitát váltott ki, ugyanis Julien Denormandie agrárminiszter és Gérald Darmanin belügyminiszter szerint is „elfogadhatatlan” a vegán iskolai menü, amit a francia gazdák és hentesek megsértésének tekintenek, írja az Euractiv.

Doucet szerint pusztán gyakorlati okai vannak, hogy csak egy menü lesz a lyoni iskolákban: így gyorsabb kiszolgálni a tanulókat, egyszerűbb betartani köztük a járvány miatt megkövetelt biztonságos távolságot. A várost 2020. júliusa 4. óta vezető polgármester arra is emlékeztetett, hogy elődje, Gérard Collomb (aki 2017 és 2018 között belügyminiszter is volt) a járvány első hullámakor ugyanezt a döntést hozta, ám a kormány akkor nem avatkozott bele ebbe a kérdésbe. Most viszont más a helyzet.

Az üggyel kapcsolatban Denormandie agrárminiszter azt írta a Twitteren: „Hagyjuk abba az ideologizálást a gyerekeink tányérján. Adjuk meg nekik, amire szükségük van a növekedéshez, ennek pedig része a hús.” Darmanin belügyminiszter a zöldek politikáját egyenesen elitistának nevezte. „Sok gyerek gyakran csak az iskolai menzán kap húst” – mondta. A polgármester döntése miatt a Megyei Gazdák Szövetsége és a Rhône-i Fiatal Gazdák csoportja demonstrációt terveznek.

A polgármester azzal védekezik, hogy a hal és a tojás továbbra is az iskolai menük része lesz, és szerinte az ételek minden gyerek számára kiegyensúlyozottak lesznek. Fenntartja azt a véleményét, hogy az intézkedés kizárólag a világjárvány következménye. Táplálkozási szakértők szerint a vegetáriánus étrend biztonságos a gyerekek számára, de azt is tanácsolják, hogy elegendő mennyiségű fehérje, vas és egyéb ásványi anyag is szerepeljen a menüben. Doucet egyébként sem fél kritizálni a francia hagyományokat, korábban macsónak és szennyezőnek nevezte a Tour de France kerékpáros versenyt is, írja a BBC.

A lyoni konyha világhírű, amiben kitüntetett helyük van a húsoknak és belsőségeknek, azonban változás érzékelhető a fogyasztási szokásokban. Egyre több húsmentes termék fogy Franciaországban, és egy 2018-as törvény kötelezővé tette az iskoláknak, hogy a hét egy napján vegetáriánus menüt szolgáljanak fel. Nemrég pedig egy francia vegán étterem írt történelmet azzal, hogy elnyerte a Michelin-csillagot. Az Ares városában lévő ONA (Origine Non Animale) nevű étterem nemrég még a megnyitáshoz szükséges pénz előteremtéséért küzdött. 2016-ban tudtak elindulni közösségi finanszírozással és egy zöld bank hitelével.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!