Az extrém hideg miatt átmenetileg senkinek sem küldik ki az áramszámlát Texasban

2021. február 22. – 08:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Texas közműfelügyelete ideiglenesen megtiltotta az energiaszolgáltatóknak az államban, hogy áramszámlát küldjenek ki a háztartásoknak, vagy hogy díjtartozás miatt kikapcsolják az energiaellátásukat – írja az MTI Greg Abbott kormányzó vasárnapi bejelentéséről. Abbott azután közölte ezt, hogy sokan több ezer dolláros áramszámlát kaptak a hideghullám eleje óta tartó, csupán néhány napos időszakra. A hőmérséklet a leghidegebb napokon mínusz 25 Celsius-fok volt, ami ebben a déli államban rendkívüli. (A texasi helyzetről ebben a cikkünkben írtunk részletesen, egy magyar házaspár is elmesélte, min mentek keresztül.)

Joe Biden amerikai elnök katasztrófahelyzetet hirdetett ki szombaton Texasra, miután a rendkívüli hideg miatt áramszünet és vízhiány sújtott több millió lakost. A fentiek miatt a texasiak szövetségi támogatást igényelhetnek majd többféle kiadásukhoz, köztük az energiaszámlákhoz. Abbott kormányzó pedig aznap sürgősségi jelleggel összehívta az állam törvényhozását, hogy megvitassa velük, milyen megoldást lehet találni az óriási összegű áramszámlákra.

Texas az egyetlen amerikai állam, amelynek energiahálózata független az ország többi részétől, energiapiaca pedig nem szabályozott. A fogyasztók sok szolgáltató közül választhatnak, és sokaknak olyan szerződésük van valamely szolgáltatóval, hogy számlaösszegei nemcsak a fogyasztástól, hanem a fogyasztói kereslettől is függenek. Többen figyelmeztettek már, hogy az ilyen rendszerben a fogyasztók szélsőséges időjárás esetén védtelenek az nagy összegű számlákkal szemben.

Az áramszünet csúcsán négymillió lakos volt áram nélkül. Szombat óta már minden erőmű újra működik, de vasárnap még mindig 30 ezer embernek nem volt áramszolgáltatás az otthonában. A hóval és faggyal járó ítéletidő Texason kívül Oklahomát, Louisianát és más közeli államokat is sújtott. A zord időjárásnak immár 76 halálos áldozata van, egy 11 éves fiú is életét vesztette.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!