Ivóvíz nélkül maradt egymillió ember Louisiana államban

2021. február 19. – 05:41

Ivóvíz nélkül maradt egymillió ember Louisiana államban
Kifosztott hűtőpult az egyik louisianai Trader Joe's áruházban – Fotó: Reuters/Scott Balling.

Másolás

Vágólapra másolva

Közel egymillió ember nem jut tiszta és biztonságos ivóvízhez Louisiana államban, mert a téli viharok és a rekordalacsony hőmérséklet súlyos károkat okozott a vízközmű-hálózatok infrastruktúrájában, írja az MTI.

Akiknek még zavartalan a vízellátása, azoknak is azt tanácsolják, hogy fertőtlenítés céljából forralják fel a vizet, mielőtt meginnák. A legnagyobb problémát az államnak azokról a nyugati és északi területeiről jelentették, ahol fél éve hurrikán pusztított. A louisianai nemzeti gárda tagjai is részt vesznek a károk helyreállításában, és vizet szállítanak az állam különböző területeire.

A hó, a jég és a rekordalacsony hőmérséklet – amely csütörtök este ismét süllyedni kezdett – mintegy 125 ezer louisianait hagyott áram nélkül, de az ismétlődő áramszünetekre szükség volt, hogy megakadályozzák a hálózat katasztrofális összeomlását. Felszólították az állam lakosságát, hogy próbáljanak spórolni az energiával. „Ha van rá lehetőségük, csak állítsák alacsonyabb hőmérsékletre a termosztátot, és vegyenek fel egy pulóvert” – tanácsolta John Bel Edwards kormányzó.

Louisianában legalább három ember vesztette életét az extrém időjárás miatt.

Texasban csaknem kétmillió háztartásban helyreállt az áramellátás, de továbbra is százezrek vannak áram nélkül, főleg a leszakadt villanyvezetékek miatt.

„Texas államban mindannyian elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ilyen kihívásokkal kellett szembenéznünk”

– mondta Greg Abbott kormányzó, aki szerint döntő fontosságú „annak biztosítása, hogy soha többé ne kelljen ilyesmit elviselnünk”.

Áramkimaradások sújtanak más déli államokat is. Mississippiben például több mint 145 ezren maradtak energiaellátás nélkül.

Joe Biden amerikai elnök vészhelyzetet hirdetett Oklahoma és Texas államokban. Biden szerdán telefonon egyeztetett hét állam kormányzójával, és közölte velük, hogy a szövetségi kormány kész segítséget nyújtani.

A houstoni repülőtéren hétfőn reggel mínusz 8 fokra süllyedt a hőmérséklet, ami a leghidegebb mért érték 1989. december 23. óta. Egy hete száz autó rohant egymásba egy texasi balesetben, legalább hárman meghaltak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!