Rendőrök törték át a katalán rapper barikádját

2021. február 16. – 15:00

frissítve

Rendőrök törték át a katalán rapper barikádját
Rohamrendőrök vezetik ki a Lleidai Egyetem épületéből Pablo Hasélt – Fotó: Lorena Sopena / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Huszonnégy órával azután, hogy Pablo Hasél katalán rapper mintegy ötven támogatójával együtt elbarikádozta magát a Lleidai Egyetemen, a katalán rendőrség kedden behatolt az épületbe, és erőszak nélkül letartóztatta a 33 éves férfit – írta a Sky News.

Pablo Hasél – eredeti nevén Pablo Rivadulla Duro – 2018-ban kilenc hónap börtönbüntetést kapott terrorizmust éltető dalszövegei, valamint a királyi korona és az állami intézmények „durva rágalmazása” miatt. Az ítéletet nem fogadta el, hétfő délután pedig a Twitteren deklarálta, hogy a börtönbüntetés megkezdése helyett támogatóival együtt elbarikádozta magát a Lleidai Egyetemen. „Be kell ide törniük, hogy elvigyenek és letartóztassanak” – írta, és pontosan ez történt: a rendőrök áttörték a padokból és székekből emelt barikádokat, majd bilincsben vitték el a rappert.

Hasél pere egyébként óriási vihart kavart Spanyolországban. Korábban kétszáznál is több művész, köztük Pedro Almodóvar filmrendező és Javier Bardem színész is aláírta azt a petíciót, amely a börtönbüntetése elengedését követeli. A nyomásgyakorlás nem is maradt hatástalan, a spanyol kormány azt tervezi, csökkentik a büntetés mértékét, ha az ilyen jellegű bűncselekményeket valamilyen művészi tevékenység során követik el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!