Trump egyik fő támogatója pénzelte a Capitolium ostroma előtti nagygyűlést

2021. január 30. – 22:57

frissítve

Trump egyik fő támogatója pénzelte a Capitolium ostroma előtti nagygyűlést
Fotó: Drew Angerer/Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A január 6-i Ellipse parkban tartott rendezvényre összesen 500 ezer dollárt sikerült összegyűjteni, ennek nagy részét Julie Jenkins Fancelli, Publix Super Markets áruházlánc örökösnőjének adománya tette ki, aki 300 ezer dollárral támogatta a Capitolium ostromát megelőző nagygyűlést. Nem ez az első ilyen eset, Fancelli már Trump 2020-as elnökválasztási kampányát is elég bőkezűen támogatta.

Rajta kívül Alex Jones, radikális jobboldali televíziós műsorvezető neve is feltűnt a támogatók listáján, ő 50 000 dollárral támogatta az eseményt azzal a kikötéssel, hogy arról beszélhet majd rajta, amiről ő akar.

Egy másik szésőjobboldali aktivista, Ali Alexander, a Stop and Steal mozgalom tagja is segített a szervezésben, Caroline Wren adománygyűjtő tisztviselővel közösen, akit nagyrészt a 2020-as Trump kampány pénzelt, és akit Fancelli kért fel, hogy az ő nevében szervezze és támogassa az eseményt.

Az Ellipse parkban tartott gyűlés, ahol Donald Trump arra buzdította híveit, hogy vonuljanak át a Capitolium épületéhez, békés és törvényes volt, de egyben jó ugródeszka is azoknak a szélsőséges összeesküvés-elmélet hívőknek, akik végül megostromolták az amerikai törvényhozás épületét, ami során öt ember, köztük egy rendőr vesztette életét.

A demokrata képviselőház a történtek miatt alkotmányos felelősségre vonási eljárást kezdeményezett Trump ellen, azzal a váddal, hogy felkelésre bujtott fel a törvényhozás épületének január 6-i ostroma előtt.

A Publix Super Markets a Twitteren nemzeti tragédiának nevezte a Capitolium ostromát, és jelezte: a történtek nem képviselik az áruházlánc értékeit, munkáját és véleményét. A Publix elhatárolódott Fancellitől, és aláhúzta: az örökösnő „nem alkalmazott, nem vesz részt az üzleti műveletekben, és semmiféle formában nem képviseli a vállalatot”.

(Wall Street Journal)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!