Navalnij: Putyinék nem gazdái az országnak, és nem is lesznek

2021. január 28. – 15:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Néhány nappal azután, hogy Oroszországban több tízezer ember vonult utcára a szabadon engedését követelve, az ügyében eljáró bíróság csütörtökön elutasította Alekszej Navalnij őrizetbe vétele ellen beadott fellebbezését.

Az Associated Press híre szerint Navalnij a börtönből bejelentkezve, videóhíváson keresztül beszélt a bíróságon. Felszólalásában hevesen bírálta az ellene indított büntetőeljárást, amellyel az orosz kormány – véleménye szerint – az ellenzéket igyekszik megfélemlíteni. „Nem sikerülhet olyan emberek tízmillióit megijeszteniük, akiket ez a kormány rabolt meg” – fogalmazott.

Alekszej Navalnijt január 17-én vették őrizetbe, miután visszatért Németországból, ahol öt hónapig lábadozott, miután Oroszországban megmérgezték. Ahogy korábban is írtuk, arra hivatkozva vették őrizetbe, hogy az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat szerint megszegte egy korábban kiszabott, felfüggesztett börtönbüntetés feltételeit.

A himki elsőfokú bíróság január 19-én rendelte el Navalnij 30 napos előzetes letartóztatását, a csütörtöki döntéssel pedig a Moszkva megyei bíróság helyben is hagyta azt. „Nincs kétségem afelől, hogy amíg a repülőgépem Vnukovóból Seremetyjevóba repült, a cellát nekem itt a Matrosszkaja Tyisinában (a Matrózok Hallgatása nevű börtönben) már előkészítették” – mondta Navalnij arra utalva, hogy az őt Berlinből Moszkvába szállító járatot a leszállás előtt váratlanul az orosz főváros egyik repülőteréről a másikra irányították át.

„Meggyőződésem: ők nem gazdái országunknak, és nem is lesznek azok. Emberek milliói értenek velem egyet, és ne hagyják, hogy az országunkat ellopják tőlünk. (…) Igen, az erő most az önök oldalán áll. Önöknek lehetőségük van rá, hogy két embert mellém állítsanak és bilincsbe verjenek. De ez nem fog örökké tartani”

– idézi a legismertebb orosz ellenzéki politikust, Vlagyimir Putyin fő bírálóját az MTI. Navalnij továbbá azt is kifogásolta, hogy fogva tartása óta csütörtökön konzultálhatott először az ügyvédjével.

Közben a moszkvai ügyészség és a rendőrség csütörtökön figyelmeztetést adott ki, amelyben óvott a vasárnapra meghirdetett tüntetésekben való részvételtől, és sürgette a nem engedélyezett eseményekre mozgósító üzenetek eltávolítását a közösségi médiából. Szintén csütörtökön elrendelték Ljubov Szobol, Navalnij közvetlen munkatársa, Anasztaszija Vasziljeva az Orvosok Szövetségének vezetője, Marija Aljohina, a Pussy Riot punkzenekar tagja és Oleg Navalnij, a politikus öccse 48 órás előzetes letartóztatását, a járványügyi előírások megsértése címén.

Navalnij múlt pénteken az előzetes letartóztatásából üzente meg, hogy nem tervez öngyilkosságot, az egészségi állapota pedig kielégítő, amivel arra utalt, hogy ha hirtelen meghalna, nyugodtan gyanakodjon mindenki idegenkezűségre.

A tüntetésekről és a Navalnij-jelenségről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!