Elrakták Winston Churchill szobrát az Ovális Irodából

2021. január 21. – 15:49

frissítve

Elrakták Winston Churchill szobrát az Ovális Irodából
Joe Biden, az Egyesült Államok 46. elnöke az Ovális Irodában beiktatása után – Fotó: Tom Brenner / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trump kitette, Joe Biden viszont elrakta az Ovális Irodából Winston Churchill fejszobrát, írja a Telegraph. Elsőként a Washington Post kollégáit engedték be az átrendezett elnöki dolgozószobába, amiről már mi is megírtuk korábban, hogy ugyan a képeket már lecserélték Biden fotóira, de a Trump által használt aranyszínű függönyöket még nem szedték le.

Még Trump idején tették ki újra azt a Winston Churchillt ábrázoló fejszobrot is, amit Tony Blair adott miniszterelnökként George W. Bushnak. A szobor nem sokáig maradt a dolgozószobában, Bush utódja, Barack Obama ugyanis lecserélte azt Martin Luther King szobrára. Bár Obama elmondta, hogy a magánlakrészében ki van állítva egy másik Churchill-mellszobor,

Boris Johnson akkor még londoni polgármesterként barátságtalannak nevezte a gesztust, amivel „leintették a briteket”.

George W. Bush a washingtoni brit nagykövettel, Christopher Meyerrel még 2001-benFotó: Tim Sloan / AFP
George W. Bush a washingtoni brit nagykövettel, Christopher Meyerrel még 2001-benFotó: Tim Sloan / AFP

Donald Trump még a 2016-os elnökválasztási kampánya idején megígérte, hogy visszateszi az Ovális Irodába Churchillt, 2017-es beiktatása után pedig kifejezetten látványos helyre, az elnöki íróasztal mögé tette a brit miniszterelnök szobrát. Joe Biden viszont úgy döntött, inkább elteszi a szobrot, a helyére pedig egy César Chavezről készített alkotást rak ki.

Az 1927-ben született César Chavez ismert latino emberi jogi aktivista volt, aki 1962-ben alapította meg a mezőgazdasági dolgozók szakszervezetét, 1965-ben pedig sztrájkot indított a szőlőszedőkért. Többször hirdetett éhségsztrájkot, akcióinak köszönhetően pedig sikerült több megállapodást is kötnie a termesztők képviselőivel a jobb munkakörülmények megteremtéséért. 1993-ban halt meg, 1994-ben pedig posztumusz tüntették ki a legnagyobb amerikai polgári elismeréssel, az Elnöki Szabadság-érdemrenddel, írja a Sun.

Biden elnök Chavezén kívül kitette az Ovális Irodába Martin Luther King, Robert Kennedy, Rosa Parks és Eleanor Roosevelt szobrait is. Az iroda falain pedig Franklin D. Roosevelt, Thomas Jefferson, Alexander Hamilton, Benjamin Franklin és George Washington portréi is láthatóak.

César Chavez szobra Biden családi fotóival az Ovális IrodábanFotó: Chip Somodevilla / Getty Images via AFP
César Chavez szobra Biden családi fotóival az Ovális IrodábanFotó: Chip Somodevilla / Getty Images via AFP

Arról nem osztott meg információt a Fehér Ház, hogy hova rakták el Churchill szobrát a dolgozószobából. Boris Johnson brit miniszterelnök nem kommentálta az ügyet, a brit Daily Mail viszont több londoni konzervatív képviselőt is megkérdezett:

„Nem hiszem, hogy az ilyesmi ok nélkül történne. Ez egy üzenet lehet az európaiaknak, hogy inkább állnak az EU mellett, és kevésbé aggódnak a britekért.”

Egy másik konzervatív képviselő szerint viszont nem kell túl sokat belelátni a háborús miniszterelnök szobrába: „Végül is mindenki tudja, hogy az Egyesült Államok legfontosabb szövetségese világszinten az Egyesült Királyság.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!