A sétáló halott ügyész és a bűnbánó fiú szembeszállnak a maffiával

Legfontosabb

2021. január 21. – 20:34

A sétáló halott ügyész és a bűnbánó fiú szembeszállnak a maffiával
Politikusok és ügyészek tekintik meg a tárgyalásokra létrehozott különleges tárgyalótermet 2020 decemberében, köztük Alfonso Bonafede igaszságügyi miniszter és Nicola Gratteri ügyész – Fotó: Valeria Ferraro / SOPA Images / LightRocket / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 300 vádlottal, egy call-centerből átalakított hatalmas tárgyalóteremben indult el a 'Ndragheta elleni monstre per Calabriában. Ez az első alkalom, hogy a vérségi alapon szerveződő, kegyetlen és megközelíthetetlen klánok egyikét meg lehet roppantani. Ehhez kell az is, hogy 20 tagot, rokont sikerült rávenni arra, hogy „köpjenek”, köztük a Keresztapa unokaöccsét, és kell persze egy rettegett és tisztelt ügyész is, aki gyerekkora óta ismeri a maffiózókat, és hozzászokott, hogy 30 éve életveszélyben éli a mindennapjait.

Joviális, fehér pólós férfi mosolyog egy reptéri buszon Rómában, kedélyesen beszélget egy másikkal, mintha csak régi barátok látnák egymást újra, szinte várja az ember a felvételt nézve, hogy átöleljék egymást.

Az utolsó, amire az ember gondolna, hogy ősellenségekről van szó. A felvétel 2013-ban készült, amikor is az olasz hatóságok hazahozták Kolumbiából az egyik legrettegettebb maffiózót, a calabriai maffia, a 'Ndrangheta kolumbiai összekötőjét, az olasz Escobarként gúnyolt Roberto Pannunzit. Akivel beszélget, az pedig a 'Ndranghetát üldöző leghíresebb ügyész, Catanzaro városának főügyésze, Nicola Gratteri.

Mintha egyfajta kölcsönös tisztelet látszana rajtuk: te csinálod a te munkádat, én pedig az enyémet, ilyen ez a játék, most épp te nyertél, máskor én fogok.

Pedig a 'Ndrangheta egyáltalán nem játék. Ők a legerősebb, legagresszívabb és legkiterjedtebb bűnszervezet, befolyásosabb, mint a szicíliai Cosa Nostra és a nápolyi Camorra. A Dél-Amerikából érkező kokain 80 százaléka rajtuk keresztül jön Európába. Olaszországban hatezer, világszerte körülbelül tízezer tagot számlál, éves bevétele 50-60 milliárd euró, ami nagyobb, mint a Deutsche Banké és a McDonald'sé együtt. A bűnszervezet a többi maffiához képest is rejtőzködőnek számít, őket még nem tette híressé sem Hollywood, mint a Cosa Nostrát a Keresztapa, sem könyv és sorozat, mint a Camorrát a Gomorrah.

Jürgenkém, jó ez a kölni pizzéria, de lenne egy kérésünk

A munkamódszereikhez tartozik, hogy legális vállalkozásokon mossák át a főként kábítószerből, illetve sok egyéb illegális tevékenységből szerzett pénzt, Olaszországban és más országokban egyaránt. Az utóbbi években többször is előfordult, hogy egy külföldön, pimf ügyként induló nyomozás jutott el a maffiózókig.

2018 januárjában például egy német-olasz közös műveletben tartóztattak le 160 embert a hatóságok. Az abból indult, hogy a 'Ndrangheta Németországban éttermeket, fagyizókat, pizzériákat zsarolt meg, hogy az ő cégeik gyártotta olívából, borból, tejtermékből importáljanak, azokat használják.

Az üggyel összefüggő razzia egy németországi fagylaltozóban 2018 decemberében – Fotó: Christoph Reichwein / DPA / PA / AFP
Az üggyel összefüggő razzia egy németországi fagylaltozóban 2018 decemberében – Fotó: Christoph Reichwein / DPA / PA / AFP

2018 decemberében újabb akció: egy négyéves nyomozás végére tettek pontot a rendőrök, amikor Hollandiában, Olaszországban, Németországban, Belgiumban és Luxemburgban ütöttek rajta 84 emberen. Abban az ügyben a holland adónyomozóknak lett gyanús pár olasz étterem pénzügye Horst és Venray városkákban 2014-ben, így jutottak el a maffiáig. Az elfogások során

négyezer kiló kokaint és 140 kiló ecstasyt találtak.

Az eddigi legnagyobb, egyben legfrissebb akcióban, 2019 decemberében, négy évnyi nyomozás után Németországban, Svájcban, Bulgáriában és Olaszországban kaptak el 334 embert, és foglaltak le 15 millió eurónyi értéket. A rajtaütésben 2500 rendőr vett részt, az elfogottak között nemcsak klasszikus bűnözők, hanem velük összejátszó politikusok, ügyvédek, rendőrök, könyvelők is voltak. A bűnözők hoteleket, bárokat, éttermeket vásároltak fel, cipőboltokat nyitottak, temetkezési vállalkozásokat indítottak, hogy a pénzt tisztára mossák.

A sétáló halott, aki 20 éve nem mehetett moziba

Ez utóbbi ügyben most ismét reflektorfénybe került Gratteri, ő az elfogás nyomán indult gigaper főügyésze. Nem új neki, ott volt az elmúlt évtizedek fontos nyomozásainál és elfogásainál. Ő is a 'Ndrangheta területén született, 62 éves, 30 éve küzd velük. Már gyerekkorában szembesült azzal, hogy valami nem stimmel körülötte: iskolába menet hullákat kellett kikerülnie az utcán, a suliban pedig erőszakos maffiózócsemetékkel találkozott. Már akkor elhatározta, hogy valamit tenni akar ez ellen. Egyetemre ment, elvégezte, aztán belevetette magát a munkába, újranyitott aktákat, és egyre rettegettebb ügyész lett.

Nyugodt, tiszteletteljes, kifürkészhetetlen embernek ismerik, aki bizalmat tud kiépíteni a bűnözőkkel, már csak azért is, mert közöttük nőtt fel, megértik egymást. Erre tökéletes példa a cikk elején említett buszos beszélgetés.

Nicola Gratteri egy sajtótájékoztatón 2021. január 11-én – Fotó: Alberto Pizzoli / AFP
Nicola Gratteri egy sajtótájékoztatón 2021. január 11-én – Fotó: Alberto Pizzoli / AFP

Ettől függetlenül természetesen sokan akarják őt holtan látni, olyannyira, hogy a mostani nyomozás egyik lehallgatási felvételén a saját fülével hallotta, hogy egy maffiózó „sétáló halottnak” nevezte őt. 30 éve minden lépését fegyveres hatóságok őrzik. Már az egyik első nyomozása közben, 1989-ben belőttek a barátnője – későbbi felesége – ablakán, miután egy gyilkossági aktánál furcsaságokat talált, például egy szerződést egy olyan gátról, amit egy kiszáradt tóra akart építeni a lelőtt vállalkozó közpénzből, közbeszerzés nélkül.

Páncélautó nélkül sehova nem mozdul. Nem mintha azzal társasági életet tudna élni „Több mint 20 éve nem voltam étteremben, és több mint 30 éve nem voltam moziban. A házam egy bunker, bekamerázva, mint a Big Brother-villa. Testőrökből egy egész csapatom van”, mondta több médiumnak, köztük a Reutersnek és az Atlanticnak. Arról is beszélt a médiának, hogy igazából nem nagyon látta a gyerekeit felnőni, amit a gyerekek csak felnőttként értettek meg, és ha úgy vesszük, ő is egy bezárt ember, de az elméje szabad, és ez a lényeg.

Gratteri egyetlen dologban bízhat, amikor az életéről van szó: hogy a maffia tanul a történelemből.

Amikor legutóbb megpróbáltak egy maffiát felszámolni a hatóságok, akkor néhány hónap különbséggel felrobbantották az ügyészeket. Ez volt a Cosa Nostra elleni úgynevezett Maxi-per 1986-92 között, a két megölt ügyész Falcone és Borsellino volt. Az akkori gyilkosságok után a létét fenyegetve érző olasz állam totális háborút indított a Cosa Nostra ellen, és meg is törte a szervezetet, ami talán tanulságként szolgálhat a ‘Ndranghetának, hogy nem kell mindenáron megölni egy ügyészt. Gratteri azt mondta, szerinte akkor a gyilkosságokkal a Cosa Nostra végzetes hibát követett el, és ez is az oka, hogy a ’Ndrangheta nem konfrontálódik telibe a hatóságokkal, „csak” átszövi a gazdasági és politikai életet.

30 éve nem volt ekkora maffiaper

A 2019 decemberi elfogások után január közepén indult gigaper 30 év óta a legnagyszabásúbb maffiaper Olaszországban, csak a Borsellino-Falcone féle 475 fős óriásper volt ennél nagyobb. Most 355-en ülnek a vádlottak padján, köztük 44 nő. 92 további ember gyorsított tárgyalást kért, köztük Giancarlo Pittelli, Silvio Berlusconi pártjának volt szenátora. A gyanúsított maffiózók egyebek mellett „Farkas”, „Dagi”, „Nagy orr”, „Cuki”, „Bárányláb”, „Báró” és „Szőke” gúnyneveken is ismertek, mindannyian a Vibo Valentia központtal működő Mancuso klán tagjai.

A vádlottakat főként, de nem kizárólag a 2019 decemberi rajtaütésben fogták el. 24 ezer lehallgatási felvétel van, 900 tanút idéztek be, 1000 ügyvéd, bíró, ügyész és hozzátartozó lesz jelen, az előzetes meghallgatáson órákig sorolták a vádlottak neveit. A járvány miatt a meghallgatások zártláncú tévéhálózaton folynak, a tárgyalóközpont Lamezia Terme városának egy volt call-centere, amit bunkerszerűen megerősített tárgyalóteremmé alakítottak át.

Az átalakított tárgyalóterem a kívülről és bentről a vádlottak részére létrehozott cellából nézve – Fotó: Gianluca CHININEA / AFP Az átalakított tárgyalóterem a kívülről és bentről a vádlottak részére létrehozott cellából nézve – Fotó: Gianluca CHININEA / AFP
Az átalakított tárgyalóterem a kívülről és bentről a vádlottak részére létrehozott cellából nézve – Fotó: Gianluca CHININEA / AFP

Az igazságszolgáltatás talán most kicsit könnyebb helyzetben van, mint az eddigi 'Ndrangheta-pereknél. A vérségi köteléki alapon szerveződő klánokba nehéz bejutni, és nem nagyon vannak olyanok, akik kifelé súgnának. Ha pedig valaki megteszi, a többi maffiánál is kegyetlenebb 'Ndrangheta bosszút áll, náluk nincs olyan szabály sem, hogy gyerekeket és nőket nem bántanak. Lőttek már fejbe 3 éves gyereket is, akinek a nagyapja esett ki a bűnszervezet kegyei közül. A főnökök Calabria távoli, hegyi falvaiban laknak, menekülőalagutakkal, bunkerekkel, erdei rejtekhelyekkel készülve a hatóságokra, a decemberi rajtaütésen is titkos ajtók mögötti bunkerekből hozták ki őket.

Lázadó gyerek tanúskodik a család ellen

Most azonban rekordszámú, 20 korábbi tagot, testvért, unokaöccsöt, felnőttkorú maffiózógyereket vettek rá, hogy tanúskodjon a Rinascita, „Újjászületés” kódnéven futó perben. Köztük van Emanuele Mancuso, aki az apja ellen is, de főleg az apja testvére, a korábban 19 évet börtönben töltött klánkeresztapa, a 66 éves Luigi „Nagybácsi” Mancuso ellen fog tanúskodni, rendőri védelem alatt.

Emanuele lázadó és kezelhetetlen gyerek volt, a gyámhivatal is magához vette kiskorában egy időre, de 14 évesen a hagyományokat követve beiktatták a „családi cégbe”. Állítólag ellenezte a kegyetlenséget, és ez az érzése csak erősödött, amikor Rómába küldték jogásznak tanulni. Megházasodott, és magát a klasszikus maffiamunkától távol tartva, marihuánaültetvényekkel szerzett vagyont. 2018-ban épp akkor kapták el, amikor gyereke született. Ekkor találkozót kért Nicola Gratteri ügyésztől. Gratteri szerint a fiatal férfi kiábrándult a maffiából, ráadásul azt érezte, hogy a maffiózócsaládja sem tiszteli őt.

Emanuele Mancuso egy ismeretlen keltezésű fotón
Emanuele Mancuso egy ismeretlen keltezésű fotón

A férfinak nincs egyszerű dolga. Természetesen bosszúra számíthat, hiszen egymillió eurós (kb. 357 millió forintos) vérdíj van a fején, így tanúvédelmi programban él, de ha ez még nem lenne elég, a felesége is úgy döntött, hogy inkább a klán mellett teszi le a voksát, magához véve a két és fél éves lányukat. Emanuele erre nyílt levélben kérte, hogy ne legyen a lánya a 'Ndrangheta túsza, ne zsarolják vele őt, és ne kelljen a lányának maffiaéletet élnie, ha felnő.

A per két évig is eltart majd. Egyesek szerint a 'Ndrangheta történelmi megroppantásának lehetünk szemtanúi azzal, hogy az egyik legerősebb klánt kicsinálják, mások szerint a vádlottak számában ugyan felér a Maxi-tárgyaláshoz, de jelentőségében és hatásában el fog maradni attól.

Akárhogy is lesz, a mostani pert megelőző nyomozásnak és rajtaütésnek máris van egy érdekes hozadéka: a rendőrök végre megismerhették a harmadik legmagasabb poszt, a Trequartino beavatási esküszövegét, amelyet egy úgynevezett pizzinón, a maffia által kommunikációra használt papírocskán találtak meg:

„A nome di Gasparre-Melchiorre-Baldassarre e Carlo Magno, che con il suo cavallo bianco distrussero tutti i nemici del suo regno, con una mantella sulle spalle e a fianco uno spadino formarono il Trequartino”.

Forrás: Lacnews24.it
Forrás: Lacnews24.it

Azaz nagyjából: „Gáspár, Menyhért, Boldizsár, és Nagy Károly nevében, aki a fehér lovával elpusztította a királysága ellenségeit, köpennyel a vállukon és karddal az oldalukon megalkották a Trequartinót”. Gáspár, Menyhért és Boldizsár a maffia mitológiájában három „lovag”, akik életre hívták a három olasz maffiát, azaz a Cosa Nostrát, a Camorrát és a 'Ndranghetát.

Főbb források: Atlantic, Reuters, Repubblica, Il Giorno, Daily Mail, az Eurojust és az Europol hivatalos oldala.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!