Kitiltották Mike Pompeót Kínából

2021. január 20. – 20:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Alig pár perccel azután, hogy beiktatatták Joe Bident az Egyesült Államok elnökének, kitiltottak 28 amerikai állampolgárt Kína, Hongkong és Makaó területéről – írja az MTI.

A kínai külügyminisztérium közlemény szerint ez a 28 ember „egy sor bolond cselekedetet tervezett, támogatott, illetve hajtott végre,

amelyekkel beavatkoztak Kína belügyeibe, aláásták érdekeit, megsértették a kínai népet és súlyosan ártottak a kínai-amerikai kapcsolatoknak”.

Felkerült a kitiltottak listájára többek közt

  • Mike Pompeo volt külügyminiszter,
  • Peter Navarro, a Fehér Ház volt kereskedelmi tanácsadója,
  • Robert O'Brien, a Fehér Ház volt nemzetbiztonsági tanácsadója,
  • Alex Azar volt amerikai egészségügyi miniszter,
  • David Stilwell, az amerikai külügyminisztérium ázsiai főosztályának volt vezetője,
  • Matthew Pottinger volt helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó,
  • Keith Krach gazdaságfejlesztésért felelős volt külügyi államtitkár,
  • Kelly Craft volt amerikai ENSZ-nagykövet, valamint
  • John Bolton, aki 2018 és 2019 között volt Trump nemzetbiztonsági főtanácsadója és
  • Steve Bannon, az amerikai elnök korábbi főtanácsadója is.

A szankció a közvetlen családtagjaikat is érinti, míg a velük kapcsolatba hozható cégeknek és intézményeknek tilos üzleti tevékenységet folytatniuk Kínával.

Kína és az Egyesült Államok viszonya jelentősen romlott Trump elnöksége idején. Az elmérgesedett viszonyt jól jellemzi, hogy Pompeo kedden népirtásnak, emberiesség elleni bűncselekményeknek minősítette a kínai hatóságok fellépését a muszlim vallású ujgur kisebbség ellen. A kínai külügyminisztérium szóvivője szerdán hazugságnak nevezte Pompeo kijelentéseit.

Joe Biden beiktatási ünnepségét kövesse velünk élőben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!