K2: a sztármászó oxigénes segítség nélkül jutott fel, történelmet írt

2021. január 18. – 21:24

frissítve

K2: a sztármászó oxigénes segítség nélkül jutott fel, történelmet írt

Másolás

Vágólapra másolva

„Megcsináltam! K2 télen, oxigénes segítség nélkül!” – írta ki a Facebook oldalára a nepáli Nirmal Purja, két nappal azután, hogy 9 társával télen is megmászták a K2-t. Ezzel az utolsó homályos pont is tisztult az expedícióval kapcsolatban. Egyúttal biztos, hogy lezárult a magashegyi hegymászás klasszikus történelme.

Mostanra mind a 14 nyolcezer méter feletti hegyet megmászták nyáron, télen, egyedül és végül oxigénpalack használata nélkül is. A K2 volt az utolsó fejezet a történetben.

Oxigén nélkül

A világ második legmagasabb hegyének téli megmászása önmagában is hatalmas teljesítmény. A sikert egy másik kategóriába helyezte, hogy a csapat sztárja oxigénes segítség nélkül ért fel, majd le.

A modern hegymászásban ugyanis már egyfajta, igaz nem tiltott doppingként tekintenek a mesterséges oxigén használatára. Nem is alaptalanul. Oxigén használatával olyan, mintha valamivel alacsonyabb hegyen kapaszkodna az ember. Amióta sorban megmászták az összes magashegyet oxigénpalack nélkül is, a sport számára egyértelmű, hogy ez a hegymászás hiteles formája.

Nims posztjából kiderül, hogy ez milyen jelentős lépés volt az ő egyéni karrierjében is.

Hogy tisztán lássunk, én eddig mindig oxigénnel másztam 8000 felett. … Ezúttal kemény döntés volt, hogy oxigénnel másszak-e. … Nem akklimatizálódtam megfelelően. Egy éjszakát töltöttem csak a kettes (6600 méteres) táborban. Normális esetben a mászónak a négyes táborban (7800 méteren) kell aludnia, vagy legalább el kell érnie, mielőtt a csúcstámadásra indul. Az akklimatizáció hiánya, a fagyási sérüléseim, és az, hogy lelassíthatom a többiek haladását, ezzel veszélynek teszem ki őket, ezek voltak a kérdéses pontok

– írta posztjában.

De kiszámíthatónak ítéltem meg a veszélyt, és oxigén nélkül folytattam

– fejezte be gondolatmenetét. A mászás nehézségeiről és a fenti kérdésekről mi is írtunk a sikerről beszámoló cikkünkben.

Nims egyébként a csapat legismertebb tagja volt, aki élénk közösségi médiás jelenlétén túl tavaly azzal töltötte az időt, hogy hat hónap és hat nap alatt megmászta az összes 8000 feletti csúcsot, oxigénnel.

Az expedíciónak egyébként egy másik tagja, Mingma G is oxigén nélkül tervezte a mászást, de ő azóta nem jelentkezett új poszttal, hogy épségben visszaért az alaptáborba. Így még van esély arra, hogy esetleg ő is bejelenti a bomba hírt.

Kérdés még, hogy mit tesz most a K2 alatt táborozó további 60 mászó, akik szintén azért érkeztek, hogy elsőként másszák meg a hegyet.

Az utolsó fejezet

A 8611 méteres K2 megmászása a hegy különleges adottságai miatt izgatta a hegymászókat már évtizedek óta. A világ második legmagasabb hegyére feljutni ugyanis még normál viszonyok közt is kihívás. Míg az Everestre tulajdonképpen csak gyalogolni kell, itt olyan meredek szakaszok vannak, ahol valódi mászótudásra van szükség.

Ráadásul a K2-n a legnehezebb rész 8000 méter felett van. Ehhez jön aztán a tél extrém időjárása. A tavalyi expedíció például szinte el sem hagyta az alaptábort, mivel az állandó havazás és a viharos szél miatt járhatatlan volt a hegy.

A K2 megmászása tehát már önmagában hegymászó-történelmi jelentőségű.

Ehhez adódott hozzá, hogy ezúttal csak nepáli serpák jutottak fel: azok az emberek, akik eddig jórészt a gazdag külföldi mászók kísérőiként jelentek meg a hírekben. A nepáliak ráadásul három különböző expedíció tagjai, akik a cél érdekében félrerakták a vetélkedést, és egymást segítve érték el a célt.

Halálos baleset a szomszédos hegyen

Eközben tragikus események játszódtak le a szomszédos Broad Peaken. Megtalálták a magyar Szlankó Zoltán hegymászótársát, aki vasárnap tűnt el, miközben egyedül akart megmászni egy kisebb hegyet, hogy ott akklimatizálódjon.

Alex Goldfarb testét helikopterrel találták meg a Pastore peaken, számolt be a Mozgásvilág.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!