Szemünk előtt írták meg a hegymászás történelmének utolsó fejezetét

Általános meglepetésre január 16-án magyar idő szerint délután egykor tíz ember is felért a K2-re. Ez a világ második legmagasabb hegye, aminek 8611 méteres csúcsán téli körülmények közt még sosem járt ember. Az idei mászás történelmi volt abból a szempontból is, hogy egyetlen európai vagy amerikai sem volt a csúcsmászók közt.

Csak nepáli serpák jutottak fel: azok az emberek, akik eddig jórészt a gazdag külföldi mászók kísérőiként jelentek meg a hírekben.

A nepáliak ráadásul három különböző expedíció tagjai, akik a cél érdekében félrerakták a vetélkedést, és egymást segítve érték el a célt. Együttműködésük minőségét mutatja az a szívmelengető momentum, amely során a mászók bevárták egymást tíz méterrel a csúcs alatt, hogy együtt, rivalizálás nélkül érjenek fel.

Mivel a mászás még jelenleg is zajlik, azt nem tudni, hogy a történelem utolsó, vagy utolsó előtti fejezetét írják-e. A modern alpinizmus etikája szerint ugyanis az oxigénpalack használata nélküli csúcsmászás számít valódi megmászásnak. Egyelőre azonban még nincs hír arról, hogy a 10 nepáli közül hányan éltek ezzel a könnyítéssel. Úgy tudni, hogy Mingma Gyale tervei szerint oxigén nélkül mászott volna.

De van még egy ennél égetőbb kérdés is. Hogy a csapat leér-e a hegyről épségben. A közhelyes de fájóan igaz megállapítás szerint a csúcs ugyanis csak a mászás első fele.

Akkor sikeres az expedíció, ha az alpinisták élve elérik az alaptábort. Márpedig 8000 méter felett, pláne télen, pláne az amúgy is veszélyes K2-n ez korántsem biztos.

24 órája talpon

A csapat helyi idő szerint hajnali egykor indult a csúcsra, amit pakisztáni idő szerint délután ötkor ért el. A hírek szerint végül este 8-9 körül estek be a 7800 méteren fekvő négyes táborba, majd az új hírek szerint még ezután érték el a hármast.

A mászók tehát közel 24 óra mászás után pihenhettek meg. Egyelőre annyira magasan vannak, hogy sokat ebben a táborban sem maradhatnak, el kell indulniuk lefelé, annál is inkább, mert a hírek szerint már jön a rossz idő.

UPDATE: Dawa Sherpa azt írja, hogy nem is álltak meg 7800-on, így mostanra mind a tízen megérkeztek a hármas táborba. Brutális, ami zajlik.

Eközben érkezett tragikus hír is a hegyről. A spanyol Sergi Mingote halálos balesetet szenvedett ugyanezen a napon, miközben az egyes táborból ereszkedett vissza az alaptáborba. Mingote a tábor egyik legjobb mászója volt, tíz 8000-esre is feljutott, két éve pedig már próbálkozott a K2-vel télen, amit oxigén nélkül próbált megmászni.

A spanyol mászó lezuhant, és eltörte mindkét lábát. Próbálták megmenteni, de még a hegyen elhunyt.

Veszélyes hegy, pokoli időjárás, egóharc

Ha olvasta előző, felvezető cikkünket, akkor talán a kedves olvasót is meglepte, hogy ilyen gyorsan sikerrel zárult az idei próba. Aki pedig követte azt a poszttömeget, amit hegy alá sereglett alpinisták naponta legyártottak, akkor még inkább meglepődhetett. A hírek ugyanis egymással vetélkedő expedíciókról, nagy egókról és borzalmas időjárásról szóltak.

Annyi biztos, hogy a hegy alatt összegyűlt nagyjából 70 mászóból több is a világ élvonalához tartozott. Ott volt Nimsdai Purja, aki Kim Kardashiant is megszégyenítő instás és facebookos aktivitása mellett arról ismert, hogy fél év alatt mászta meg a világ összes, azaz 14 darab 8000 feletti csúcsát. Mingma Gyalje, aka Mingma G ugyan csak 13-at mászott meg a 14 ből, viszont 12 esetben oxigén használata nélkül jutott fel. A román Alex Gavan hat 8000-est mászott meg. Az izlandi John Snorri pedig három éve feljutott a K2-re, igaz nyáron, oxigénnel, de megmászott további három 8000 feletti csúcsot. És persze a hét 8000-est megmászó, most tragikus balesetet szenvedett Mingote.

A nehézségek miatt azonban szükség is volt a tapasztalatokra. A K2 megmászása ugyanis még normál viszonyok közt is nagy kihívás. Míg az Everestre tulajdonképpen csak gyalogolni kell, itt olyan meredek szakaszok vannak, ahol valódi mászótudásra van szükség.

Ráadásul a K2-n két olyan rész is van, amelyek egyfajta oroszrulettként működnek: a 7000 méteren lévő House-kémény és a 8000 felett elhelyezkedő Bottleneck olyan szakaszok, ahol nem csak lezuhanni könnyű, de szekrénnyi jégtömbök szakadhatnak a mászó nyakába.

Ehhez jön aztán a tél extrém időjárása. A tavalyi expedíció például szinte el sem hagyta az alaptábort, mivel az állandó havazás és a viharos szél miatt járhatatlan volt a hegy. A hideg közvetlenül is hat a mászókra. A relatív hőérzet akár mínusz 70 is lehet, és ilyen körülmények közt nagyon könnyű fagyási sérüléseket szenvedni.

Az expedíciók december végén kezdték el akklimatizációs köreiket. A legnagyobb szerep persze a serpákra hárult, akik nem csak a saját szervezetüket szoktatták a magassághoz, de a többi mászó számára köteleket is kihelyeztek.

Nagy reményt keltett, hogy Mingma G és a Seven Summits kereskedelmi expedíció csapata a hármas tábort is megközelítve 7200 méterig feszítette ki a köteleket. A mászók ezek után visszaereszkedtek pihenni az alaptáborba, és megérkezett a menetrendszerű rossz idő. Január 8-án olyan vihar tombolt az alaptáborban, hogy kihívás volt átmenni az egyik sátorból a másikba. A magashegyi expedíciókat ismerő közönség innentől kis lépésekre és hosszú várakozásokra készült.

Rosszul kezdődött

Nirma és csapata január 9-én elindult felfelé, hogy 10-én már a kettes táboruk teljes megsemmisüléséről számoljanak be. A havazás után érkező lavinák szó szerint eltörölték a sátraikat, megsemmisítve minden felcipelt felszerelésüket. Odavesztek a hálózsákok, a ruháik, a főzőfelszerelésük, minden, amit a csúcstámadáshoz szállítottak fel. Nem lett volna meglepő, ha itt feladják.

Előről kezdeni ezt a szakaszt még akkor is jelentős hátrány, ha csak időt és energiát veszítenek, de amúgy minden felszerelésből van náluk egy tartalék.

Innentől azonban a történet olyanná vált, mintha egy lelkesítő amerikai filmet néznénk. A csapat visszaereszkedett, összegyűjtötték az összes szükséges felszerelést, majd újra nekivágtak. Annyi volt a különbség, hogy ezúttal extra terhet cipeltek.

Fejenként 35 kilós zsákokkal vágtak neki a meredek jégfalaknak. Ekkora súllyal normális esetben az alpinisták felmásznak a már elért magasságba, ledobják a terhet, és visszaereszkednek pihenni.

Ezek az emberek azonban nem normális mászók, hanem nepáli serpák voltak. A brutális terhekkel mászva is megindították a csúcstámadást.

A hegyen három csapat keveredett. Nirmal és Mingma G emberei és a Seven Summits expedíció serpái.

Január 14-re egészen 7600 méterig rögzítették a köteleket, majd a 7350 méteres hármas táborban aludtak. Január 15-től a társaság már történelmet írt. Aznap este magassági rekordot értek el, amikor a 7800 méteres négyes táborban éjszakáztak. (Addig az orosz Denis Urubko tartotta a téli csúcsot a K2-n 7650 méterrel.)

Rádión azt közölték az alaptáborral, hogy hajnali egykor elindulnak a csúcs felé.

A csúcsmászás

Dramaturg nem tudott volna ennél izgalmasabb helyzetet írni. A nepáliak nem csak helyileg kerültek ismeretlen zónába, hanem a taktikájuk is szokatlan volt. Ez volt a második körük a hegyen, ilyenkor nem szoktak csúcsra mászni, hanem még legalább egyszer visszatérnek az alsó táborba pihenni.

De a csapatnak egészen hihetetlen volt az erőnléte és a tapasztalata is. Tízen összesen több mint százszor jártak már 8000 méter feletti csúcson. Egész életüket expedíciókon töltötték.

Hajnali egykor indultak azzal a tervvel, hogy délután egykor elérik a csúcsot. A tervezett időpontban azonban még csak 8300 méteren voltak. Ekkor hagyták el a rettegett Bottleneck környékét, élve.

Délután kettőkor értek a csúcsgerincre. Órák teltek el, míg végül jött a jelentés, hogy már egymást várják be nem sokkal a csúcs alatt. délután ötkor pedig mind a tízen a K2 csúcsán álltak.

Bizakodásra ad okot, hogy cikkünk írásának idején mindannyian elérték a 7300 méteres hármas tábort.

Történelmi vagy csak majdnem?

Mivel a mászók még a hegyen tartózkodnak, nem tudható, hogy használtak-e oxigénpalackot a mászáshoz. Ha igen, akkor ez még csak az utolsó előtti fejezet volt, és nem zárult le a verseny. A modern hegymászás ugyanis már egyfajta, igaz nem tiltott doppingként tekint a mesterséges oxigén használatára. Nem is alaptalanul.

A magashegyek egyik fő nehézsége, hogy felfelé haladva egyre ritkább a levegő. Ezzel együtt a szervezet lassul, nehezebb lesz legyőzni minden akadályt, ráadásul a hideg is sokkal erősebben hat a testre.

Oxigén használatával olyan, mintha valamivel alacsonyabb hegyen kapaszkodna az ember. Amióta sorban megmászták az összes magashegyet oxigénpalack nélkül is, a sport számára egyértelmű, hogy ez a hegymászás valódi és hiteles formája. Ezért volt kiemelkedő teljesítmény, amikor a magyar Suhajda Szilárd tavaly tavasszal oxigén nélkül mászta meg a K2-t.

A nepáliak teljesítménye akkor is példaértékű, ha oxigént használtak, de biztos, hogy így még hagytak egy üres oldalt a sztori végén. Akkor zárul le a 8000-es mászások heroikus szakasza, ha valaki oxigén nélkül, télen is megmássza a K2-t. Persze szó sincs arról, hogy innentől a hegymászásnak vége, erről írtam részletesen a régi Indexen megjelent cikkemben.

Most azonban még arra kell figyelni, hogy mind a tíz csúcsmászó épségben leérjen a hegyről.