Egy fekete fiatal rejtélyes halála kavar indulatokat Louisianában

Legfontosabb

2021. január 16. – 15:39

frissítve

Egy fekete fiatal rejtélyes halála kavar indulatokat Louisianában
Quawan „Bobby” Charles a család által nyilvánosságra hozott képen

Másolás

Vágólapra másolva

2020 végére is jutott még egy olyan bűnügy az Egyesült Államokban, amely azért lett megkerülhetetlen téma az amerikai közbeszédben, mert annyira élesen világít rá sokak szerint a feketéket sújtó társadalmi igazságtalanságra. Quawan Charles egy fekete kamaszfiú volt Louisianából. Az eltűnése miatt hiába kongatták a vészharangot a szülei, a rendőrség nem törte magát, hogy felkutassa. Egy cukornádültetvényen találtak rá végül holtan. A halálát fulladás okozta, de hogy hogy került oda, és hogyan fulladt bele az ott lévő sekély vízbe, egyelőre rejtély. Az édesanyja kétségbeesett lépésre szánta el magát: nyilvánosságra hozta a halott fiú borzalmas állapotban lévő arcának képét, hogy megidézze az ötvenes évekbeli polgárjogi mozgalmat belobbantó rasszista gyilkosságot, Emmett Till tragédiáját.

Ha Quawan Charles nem fekete srác lett volna, hanem egy 15 éves fehér lány, akit mondjuk Katie-nek hívnak, valószínűleg sok minden másképp alakul a louisianai Baldwinban 2020 őszén – legalábbis erről van meggyőződve a furcsa körülmények között meghalt fiatal családja, a katie-s példával előállló helyi aktivista, Andre Arceneaux, és mindazok, akik felsorakoztak mögöttük az elmúlt két hónapban igazságot követelve Quawan Charles-nak, Bobbynak, ahogy a szerettei becézték.

A halálesetet ezen a ponton gyilkossági ügyként kezelik a nyomozók.

Egyelőre az alapkérdésekre sincs válasz, de ha meg is lesz egyszer a gyilkos (ha egyáltalán valóban gyilkosság történt), Quawan Charles családjának teljes megnyugvást az sem hozna. A tragédia által felkavart indulatok céltáblája – George Floyd halála és a felerősödő Black Lives Matter mozgalom évében – már rég nemcsak a tettes, hanem maga a rendszer, a tétlenkedéssel, közönnyel vádolt rendőrség lett.

A 15 éves Quawan Charles a legkisebb gyereke volt a szüleinek, akik külön éltek. Quawan nemrég az apjához költözött, Baldwinba. Csendes fiú volt, szeretett a szabadban lenni, és szerette az állatokat, különösen a kutyáját, akit My Babynek nevezett el. Elválaszthatatlanok voltak. Ezért fogta el aggodalom rögtön az édesapját 2020. október 30-án, amikor arra érkezett haza délután a boltból, hogy Quawan nincs otthon, de My Baby igen. Úgy volt, hogy azon a péntek délutánon 3 óra körül jön a fiúért az édesanyja, hogy elvigye hajat vágatni, de Quawan nem volt sehol, és hiába hívogatták a szülei, a telefont sem vette fel.

»» Kattintson ide a legfrissebb hírekért! ««

Egy megrázó fénykép ereje

Este hétkor az édesanyja jelentette az eltűnését a rendőrségen. Négy nap múlva, november 3-án hat óra körül a fiatal holttestét találták már csak meg. Az otthonától nagyjából félórányi útra, egy cukornádültetvényen feküdt. Az illetékes, Iberia Parish-beli seriffhivatal által elvégeztetett boncolás arra jutott, hogy a halálát fulladás okozta. Sáros vizet találtak a légutaiban és a tüdejében. A holttest azonban, főleg a fiú arca olyan rettenetes állapotban volt, hogy ha valaki, aki nem ért a halottvizsgálathoz, ránézett, rögtön annak a félreérthetetlen bizonyítákát vélte látni, hogy ezt a gyereket brutálisan bántalmazta valaki. A család sem tudott másra gondolni. Nem tudták elhinni, amit a halottkém jelentése állított, hogy a fiú nem szenvedett el sérüléseket a halála előtt.

Az édesanya, Roxanne Nelson a fia láttán először kirohant a helyiségből, de utána drasztikus lépésre szánta el magát. Nyilvánosságra hozta a közösségi médiában halott gyereke arcának a fotóját.

„Azt akartam, hogy lássa a világ, mit tettek a fiammal”

– magyarázta a döntését a Good Morning Americaban. Roxanne Nelson egy másik, kamasz fiát gyászoló anya példáját követte. Egy olyan gesztust idézett meg, ami befolyással volt az amerikai történelem alakulására. Az ötvenes évekbeli polgárjogi mozgalom ikonjává úgy vált Emmett Till, a Mississippi államban, 1955-ben rasszista lincselés áldozatául esett fiú, hogy az édesanyja ragaszkodott a nyitott koporsós szertartáshoz. A fotót, aki látta, nem felejtette el.

Az ötvenes években rasszista lincselés áldozatául esett Emmett Till édesanyja, Mamie Bradley szólal fel a demonstráló tömeg előtt 1955. szeptemben 1-jén – Fotó: Grey Villet / The LIFE Picture Collection / Getty Images
Az ötvenes években rasszista lincselés áldozatául esett Emmett Till édesanyja, Mamie Bradley szólal fel a demonstráló tömeg előtt 1955. szeptemben 1-jén – Fotó: Grey Villet / The LIFE Picture Collection / Getty Images
Igazságot követelő tömeg Quawan Charles haláláának ügyében, New Yorkban 2020. december 13-án – Fotó: Karla Ann Cote / NurPhoto / AFP
Igazságot követelő tömeg Quawan Charles haláláának ügyében, New Yorkban 2020. december 13-án – Fotó: Karla Ann Cote / NurPhoto / AFP

Quawan Charles családja javára novemberben adománygyűjtés indult a Gofundme-n azzal a céllal, hogy közösségi finanszírozásból el tudjanak végeztetni egy második halottvizsgálatot is. Az oldal tetején egymás mellé tették a két megrázó fotót: Emmett Till és Quawan Charles arcát a két dátummal: 1955 és 2020. Rövid idő alatt összegyűlt közel egymillió forintnak megfelelő összeg, ami fedezte a vizsgálat és a temetés költségeit, ezután a gyűjtést le is állították.

Megfulladt, de hogyan?

A második, független halottvizsgálat azonban nem igazolta a család gyanúját, a lényeget tekintve ugyanazzal az eredménnyel zárult, mint az első: a halál oka fulladás, a halál előtt elszenvedett sérülésnek nincs nyoma. A szakértők szerint a fiú arcán a pusztítást vízi állatok okozták, illetve maga az oszlás, az a tény, hogy a holttest hosszabb ideig arccal lefelé, nedves környezetben volt.

A fulladás, mint megállapított halálok ugyanakkor további kérdéseket vet fel. Ugyan a cukornádültetvényen bár valóban állt a víz, az a legmélyebb részeken sem volt mélyebb úgy 60 centinél. Hogy fullad bele ilyen sekély vízbe egy 15 éves fiatal? És egyáltalán hogyan került oda?

A szülők legnagyobb sérelme a rendőrséggel szemben, hogy hiába kértek segítséget ők már nagyon hamar az eltűnés után, nem úgy tűnt, mintha a nyomozók érdemben foglalkoztak volna az üggyel. Az édesanya szerint egyszerűen arról volt szó,hogy az ő fia nem számított a rendőröknek, mert fekete volt, pedig talán megmenthették volna, ha rendesen végzik a munkájukat.

A Quawan Charles lakhelyétől, Baldwintól légvonalban körülbelül 30km-re fekvő Loreauville-ben találták meg a fiú holttestét
A Quawan Charles lakhelyétől, Baldwintól légvonalban körülbelül 30km-re fekvő Loreauville-ben találták meg a fiú holttestét

Nem fújtak riadót

Quawan Charles miatt nem adtak ki úgynevezett Amber-riasztást. A magyarul gyakran Borostyán riadónak fordított, de valójában személynévre utaló, egy elrabolt és meggyilkolt 9 éves kislányról, Amber Hagermanról elnevezett riasztás elrendelése nagy nyilvánosságot adott volna az eltűnésnek, mozgósította volna a közösséget. Ha egy eltűnt, elrabolt gyerekről Amber-riasztást adnak ki, akkor a róla szóló üzenet megjelenik a rádiókban, a tévékben, még az utak menti kijelzőkön is.

A baldwini rendőrség arra hivatkozott, hogy Quawan Charles esetében nem teljesültek a riadó elrendelésének a kritériumai: nem volt alappal feltételezhető, hogy elrabolták, vagy hogy a testi épsége, élete közvetlen veszélyben lenne.

Az Amber-riadót bemutató információs honlapon szó van arról, hogy gyerekrablásra vonatkozó szignifikáns információ hiányában elrendelni ilyet a rendszerrel való visszaélésekhez vezethet, és végső soron gyengítheti annak hatékonyságát, ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy minden esetet egyedileg kell mérlegelni, és gyors döntést hozni.

A riadót Quawan Charles esetében Louisiana állam rendőrsége rendelhette volna el, de a helyi rendőrség nem is értesítette őket. A család szerint egyébként még ha az Amber-riadó feltételei hiányoztak is, életbe kellett volna léptetni a gyerekeltűnési esetekre kidolgozott második szintű akciótervet, aminek része a helyi média kiértesítése. De ez sem történt meg. A baldwini rendőrség nyugtatgatni próbálta a családot, azzal jöttek, hogy a fiú biztos focimeccsen van, vagy a barátaival, és kérdezgették, nem voltak-e zűrös ügyei.

Napokat vesztegettek el telefonbemérés nélkül

Az eltűnés után nem a rendőröknek, hanem a szülőknek sikerült kideríteniük, hogy – az ő tudtuk és engedélyük nélkül – Quawan Charlest autóval vitte el az édesapja házából két ismerőse, a 17 éves Gavin Irvin és annak az édesanyja, Janet Irvin. Előkerült egy térfigyelő felvétel, amin látszik, hogy a ház előtt üldögélő Quawan odaszalad Irvinék ezüstszínű kocsijához. A két ember kiszállt, egy időre mindannyian hátramentek (a feltételezés szerint a kutyával játszani), majd beültek a kocsiba mindhárman, és elhajtottak. Irvinékat nem ismerte személyesen Quawannak se az apja, se az anyja. A Washington Postnak nyilatkozó apa, Kenneth Jacko azt gyanítja, hogy a két fiú talán Quawan régi iskolájából ismerhette egymást. Annyit tudott, hogy My Babyt Gavin adta Quawannak.

Kenneth Jacko, Quawan „Bobby” Charles apja fiával közös képükkel a kezében – Fotó: Ashley Cusick / The Washington Post / Getty Images
Kenneth Jacko, Quawan „Bobby” Charles apja fiával közös képükkel a kezében – Fotó: Ashley Cusick / The Washington Post / Getty Images

A szülők november 3-án, még a holttest megtalálása előtt, a rendőrökkel együtt felkeresték Irvinékat Iberia megyei otthonukban. Kiderült, hogy az ő házukba mentek hármasban az ezüstszínű autóval, ott együtt töltöttek némi időt, majd Gavin szerint Quawan elment tőlük, és innentől nem hallott felőle.

A holttesthez végül a fiú mobiltelefonja vezetett el, az Iberia megyei hatóság bemérte a telefon hollétét, miután Irvinék lakhelye miatt ők is illetékessé váltak az ügyben. Az, hogy a bemérés sikerült, és megmutatta a holttest helyét, újabb kérdést vet fel a baldwini rendőrséggel kapcsolatban: miért nem mérték be már sokkal korábban azt a telefont, akár olyankor, amikor Quawan Charles még életben lehetett. A halál időpontja egyelőre nem ismert.

A toxikológiai jelentésre várnak

A seriffhivatal gyilkossági ügyként kezeli a nyomozást, bár egyelőre nem bizonyított, hogy az történt volna. Létezik egy térfigyelő felvétel, amely a holttest megtalálásának helyszíne közelében készült, és Quawan Charles egymagában látszik rajta. Fontos támpont lehet majd, ha elkészül az áldozat toxikológiai vizsgálatának az eredménye. Ha a fiú valamilyen szer befolyása alatt állt, az talán magyarázatot adhatna arra, hogyan fulladhatott meg alig boka fölé érő vízben.

Irvinéknál házkutatást tartottak, ahol nem találtak semmi érdemlegeset. Janet Irvint a médiának nem sikerült megszólaltatnia. Karácsony előtt azonban a CBS bemutatott egy birtokukba került hangfelvételt, amelyet a Quawan Charles családja által megbízott magánnyomozó készített. A felvételen Gavin Irvin elárulja a magánnyomozó kérdésére, hogy füvet szívtak aznap délután a házukban, mielőtt Quawan Charles elment. Janet Irvin pedig kimond egy erős mondatot a magánnyomozó felvételén:

„Igen, hívnom kellett volna a rendőröket. Tovább kellett volna mennem”. Arra utalt ezzel, hogy napokig nem jelentkezett a rendőröknél, pedig ő volt az utolsó nő, aki életben látta a fiút.

Janet Irvin – Fotó: Lafayette Sheriff's Office
Janet Irvin – Fotó: Lafayette Sheriff's Office

A család által megbízott ügyvédek szerint a nő bűncselekményt követett el a hallgatásával, és akár amiatt is felelősségre lehetne vonni, hogy a fiúk a házában drogoztak. De nagyobb jelentősége a passzivitásának van. „Tudta, hogy valami nincs rendben, de nem tett semmit” – nyilatkozta az egyik ügyvéd, Ron Haley a CBS-nek.

Azóta hetek teltek el érdemi fejlemény nélkül. Ezen a hétfőn, január 4-én a család szóvivői szerepét magára vállaló rokon, Celina Charles ismét a helyi média kamerája elé állt, hogy a téli szünet végeztével cselekvést követeljen a hatóságoktól: azt szeretnék, hogy tartóztassák le Janet Irvint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!