A célegyenesben hasalt el a Minority SafePack

2021. január 15. – 15:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hiába az Európai Parlament támogatása, az Európai Bizottság úgy döntött, nem kezdeményez jogalkotást a Minority SafePack javaslatai alapján a nemzeti kisebbségek védelmében. „A már hatályos jogszabályok és szakpolitikai intézkedések teljes körű végrehajtása komoly fegyvertárat fog biztosítani a kezdeményezés céljainak támogatásához” – idézi az MTI a brüsszeli testület pénteki sajtóközleményét.

A 2013-as polgári kezdeményezés célja az lett volna, hogy a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem bizonyos területei az európai uniós jog részei legyenek. A cél érdekében 2018 első feléig több mint egymillió aláírást kellett legalább hét tagállamban összegyűjteni, ez kellett ahhoz, hogy az Európai Bizottság érdemben foglalkozzon az üggyel.

„Ez az ötödik sikeres európai polgári kezdeményezés, amely arról tanúskodik, hogy az európai polgárok hallatni kívánják hangjukat, és részt kívánnak venni az uniós politika alakításáról szóló nyilvános vitában. A kisebbségekhez tartozók jogainak tiszteletben tartása az EU egyik alapvető értéke, a bizottság pedig elkötelezett, hogy előmozdítsa az erre irányuló törekvéseket” – nyilatkozott Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos a kezdeményezéssel kapcsolatban.

A Minority SafePack kezdeményezője, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) közleményben reagált a döntésre:

„Az EB azoknak a kérését utasította el, akik számára az európai nyelvi és kulturális hagyaték megőrzése nem egy jól hangzó szlogen, hanem a mindennapok kihívása. Az EB vállon veregető álláspontja nem elégséges, az aláíró 1 123 422 polgár konkrét intézkedéseket, cselekvést várt.”

Hangsúlyozták: válaszával a bizottság, amely a demokrácia, a jogállamiság, az értékelvűség és az igazság őreként hirdeti magát, cserbenhagyta az EU nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó 50 milliónyi polgárát, köztük több millió embert, akiket saját országukban folyamatosan jogsérelem ér. A bizottságnak be kellene látnia, hogy az uniós polgárok akaratát az Európai Parlament képviseli, és minden olyan döntésével, amely ellentétes a parlament álláspontjával, gyakorlatilag az uniós polgárok akaratával megy szembe.

A kezdeményezők szerint az Európai Bizottság döntése több szempontból is hibás. Hiteltelenné teszi az európai polgári kezdeményezés intézményét azzal, hogy a jogalkotást már az ötödik sikeres kezdeményezés esetén utasítja el. Az EU ahelyett, hogy közelebb kerülne a polgárokhoz, éppen a polgároktól érkező javaslatokat hagyja sorozatosan figyelmen kívül. A bizottság ugyanakkor mellőzi az Európai Parlament társjogalkotóként hozott, háromnegyedes többséggel elfogadott felhívását, és annak ellenére utasítja el a jogalkotást, hogy az EP-ben minden frakció többsége támogatta a kezdeményezést.

Vincze: A Bizottság hátat fordított a kisebbségeknek

Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselője és a FUEN elnöke saját Facebook-posztban is reagált a pénteki fejleményekre. „Természetesen csalódottak vagyunk, hiszen a Bizottság semmibe vette több mint egymillió európai polgár kérését, hátat fordított az őshonos kisebbségeknek, az aláíró polgároknak, a nagy többséggel támogató határozatot elfogadó Európai Parlamentnek, több bennünket támogató nemzeti kormánynak és régiónak” – írta.

Hozzátette: az erőfeszítéseiket nem adják fel, éppen ezért arra kérik a mellettük állókat, hogy ők se tegyék. „Az elmúlt közel egy évtized munkájának eredményét a brüsszeli bürokraták nem vehetik el tőlünk” – fogalmazott.

Donáth: A kormány mára súlytalanná vált Brüsszelben

„Ez rendkívül rossz hír a külhoni magyaroknak és az EU többi nemzeti kisebbségének” – reagált az EB döntésére egy Facebook-bejegyzésben Donáth Anna, aki szerint az Európai Unió jelenleg nem fordít elegendő figyelmet Európa sokszor diszkriminációnak kitett, vagy erősen fogyatkozó nemzeti kisebbségeire.

„Végződhetett volna ez a történet máshogy is, ha Orbán Viktor kormánya nem lenne Európa fekete báránya. A kormány mára súlytalanná vált Brüsszelben, rossz hírneve miatt támogatása nem segít, inkább hátráltat” – írta a pénteki posztban Donáth Anna.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!