Lefoglalták egy belarusz hírügynökség szerverét a hatóságok

2021. január 14. – 19:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A belarusz biztonsági szervek házkutatást tartottak Minszkben a BelaPan hírügynökségnél, miután két nappal ezelőtt őrizetbe vették annak egyik újságíróját – jelentette csütörtökön a TASZSZ.

A BelaPan igazgatója, Dmitrij Novozsilov az orosz hírügynökségnek azt mondta: a hatóságok a háromórás házkutatás során néhány kézírásos jegyzetet és több dokumentumot foglaltak le, tucatnyi számítógépből elvitték a merevlemezeket, ahogy a szerverükből is. A szerkesztőség munkája ezáltal megbénult – mondta az igazgató, aki jelezte, időbe telik, amíg sikerül újra talpra állítani a szerkesztőséget, és folytatni a munkát. A BelaPan a házkutatásról azt is írta, hogy több mint tíz nyomozó vett benne részt.

Jekatyerina Galinszkaja, a belarusz Nyomozó Bizottság vezetőségének hivatalos képviselője közölte a TASZSZ-szal, hogy a házkutatást annak a nyomozásnak a keretében rendelték el, amellyel fel akarják göngyölíteni a „tömeges rendbontásokkal összefüggő bűncselekményeket.”

A BelaPan egyik munkatársa azt mondta, hogy a házkutatás előzménye az volt, hogy kedden a hatóságok őrizetbe vették tényfeltáró újságírójukat, Andrej Alekszandrovot. A nyomozati anyagok szerint a hatóságok azt vizsgálják, hogy milyen szerepe volt Alekszandrovnak a „súlyos rendbontásokban”. Alekszandrov korábban a belarusz újságírók szövetségének elnökhelyettese, valamint a BelaPan igazgatóhelyettese volt, 2014-ben pedig megalapította a Belorusszkij Zsurnal nevű internetes lapot.

A Vjaszna nevű emberi jogi szervezet a múlt héten közölte, hogy a belarusz hatóságok eddig több mint 33 ezer embert vettek őrizetbe, és 900 büntetőeljárást indítottak a tavalyi kormányellenes tüntetések kirobbanása óta. Szerintük a hatóságok nyomást gyakoroltak a sajtósokra is, akadályozva a munkájukat. Január 6-ig összesen 477 újságírót állítottak elő, 97-et közülük elzárásra ítéltek, jelenleg 19 újságíró raboskodik börtönökben.

Belaruszban az augusztus 9-i elnökválasztás óta tart a belpolitikai válság. A vitatott tisztaságú választáson az országot 26 éve irányító, 66 éves Alekszandr Lukasenkót hirdették ki hivatalosan győztesnek a szavazatok 80,1 százalékával, az ellenzék szerint választási csalás történt. Az emiatt szervezett ismétlődő hétvégi tüntetéseken többször százezren is részt vettek, ami rekordnak számít az 1991 óta független volt szovjet tagköztársaságban.

Lukasenko nem hajlandó lemondani, ehelyett alkotmányreformot ígért. A belbiztonsági erők tüntetők elleni brutális fellépésének eddig legalább három halálos áldozata volt. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!