Tusk: Mindenütt vannak Trumpok, úgyhogy mindenki védje meg a saját Capitoliumát!

2021. január 07. – 13:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Mindenütt vannak Trumpok, úgyhogy mindenki védje meg a saját Capitoliumát!”

így reagált csütörtök délelőtt Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke a Washingtonban, a november 3-i elnökválasztás végeredményét szentesítő elektori szavazatok hitelesítése alatt kitört zavargásokra, ami során Donald Trump hívei megostromolták a törvényhozás épületét. Az összecsapásokban négyen életüket vesztették.

A brit belügyminiszter, Priti Patel csütörtökön kritizálta a BBC-nek Trumpot, ugyanis szerinte a leköszönő elnök szavai direkt módon vezettek a zavargás kirobbanásához. Elítélte a washingtoni eseményeket Angela Merkel német kancellár is, aki még szerda este írt arról, hogy dühös és szomorú a Capitoliumnál látottak miatt, illetve kiemelte, szerinte Trump felelős az amerikai zavargások kirobbanásááért.

A jelenlegi lengyel köztársasági elnök, Andrzej Duda ugyanakkor amerikai belügynek nevezte a történteket. Hasonló véleményen van Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője, aki csütörtökön így nyilatkozott: „Ez az Egyesült Államok belügye. Mindemellett ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok elektori rendszere archaikus, nem felel meg a modern demokratikus normáknak, lehetőséget nyújtva különböző szabálytalanságokra, az amerikai sajtó pedig a politikai küzdelem eszközévé vált. Nagyrészt ez idézte elő a társadalom megosztottságát az Egyesült Államokban, aminek most tanúi lehetünk.”

A magyar kormányból eddig egyedül Novák Katalin kommentálta a szerdai eseményeket, a családokért felelős tárca nélküli miniszter Twitteren annyit írt, hogy „A demokráciát meg kell őrizni a választások előtt, alatt és után is, mindenütt a világon”, más kormányzati szereplő említést sem tett a washingtoni zavargásokról. (A további magyar reakciókat itt találja.)

Többek között a magyar kormány hallgatására hívta fel a figyelmet Guy Verhofstadt volt belgiumi miniszterelnök, liberális EP-képviselő, aki Facebookon a Trumpot támogató európai politikusok némaságáról írt. „Farage, Orbán, Jansa, Le Pen, Wilders, Salvini… Ez az, amit nekünk is tartogattok?” – írta.

Legfrissebb híreinket itt olvashatja >>>

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!