Trump elismerte, hogy vége, átadja a hatalmat január 20-án

2021. január 7. – 11:39

Trump elismerte, hogy vége, átadja a hatalmat január 20-án
A rendőrség próbálja megfékezni a trumpista tüntetőket a washingtoni Capitolium épületénél 2021. január 6-án – Fotó: Leah Millis / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Bő fél nappal azután, hogy a tüntetői előtt beszélve még azt közölte, soha nem adja fel, és soha nem ismeri el a vereségét, Donald Trump a szóvivőjén keresztül kiadott közleményben bejelentette, hogy január 20-án rendezett módon adja át a hatalmat Joe Bidennek, miután a kongresszus hitelesítette a november 3-i elnökválasztás eredményét, egyben Biden győzelmét.

Trump washingtoni beszédében továbbra is választási csalást emlegetve azt mondta a híveinek, menjenek a Capitoliumhoz és mondják el a véleményüket, ezután indultak az erőszakos cselekmények, ami során a tömeg megrohamozta és el is lepte a törvényhozás épületét. Emiatt hosszabb időre fel is kellett függeszteni a szavazatok hitelesítését, miközben több prominens politikust kimenekítettek az épületből.

Az ostrom közben a rendőrök lelőttek egy, a Capitoliumba behatoló nőt, az épületen kívül pedig további három ember vesztette életét egyelőre ismeretlen módon, azt sem tudni, hogy pontosan volt-e szerepük a zavargásban.

Trump eközben videón arra kérte az embereket, hogy békében menjenek haza, de ismét alaptalanul elcsalt választásról beszélt, később pedig a Twitteren arról írt, hogy ez a következménye annak, hogy elcsalták a szavazást – ezek miatt a Twitter legalább 12, a Facebook 24 órára zárolta Trump fiókját.

Végül a rendőröknek a Nemzeti Gárda segítségével sikerült megfékeznie a tüntetőket, így később folytatódhatott az eredmények hitelesítése, ami után a kongresszus jóváhagyta az eredményt, bejelentve, hogy Joe Biden lesz az Egyesült Államok következő elnöke január 20-i hivatalba lépésétől számítva.

Az eredmény végső hitelesítése után Trump közleményt adott ki, amiben arról írt, hogy

„Bár semennyire nem értek egyet a választás végeredményével, a tények pedig engem igazolnak, január 20-án a szabályok szerinti hatalomátadás jön majd.”

Hozzátette, hogy folytatják a harcukat, hogy csak az érvényes szavazatokat számítsák be az eredménybe, és ez még csak a harc kezdete azért, hogy újra nagyszerűvé tegyék Amerikát.

Donald Trump beszédet tart Washingtonban 2021. január 6-án – Fotó: Jim Bourg / Reuters
Donald Trump beszédet tart Washingtonban 2021. január 6-án – Fotó: Jim Bourg / Reuters

Az éjszakai eseményeket követő tudósításunk itt olvasható vissza percről percre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!