Börtönbe került a Buckingham-palota tolvaja

2021. január 5. – 16:27

Másolás

Vágólapra másolva

Nyolc hónap börtönre ítélték a londoni Buckingham-palota egyik alkalmazottját, aki több tucatnyi érmet, dedikált fotókat és egyéb tárgyakat lopott II. Erzsébet királynő lakhelyéről.

Adamo Canto, aki 2015 óta dolgozott a palota személyzetének tagjaként felszolgálói beosztásban, elismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség keddi bejelentése szerint jelentős mennyiségű lopott tárgyat találtak, amikor átkutatták a férfi palotabeli szállását. A férfi a tárgyakat 2019 novembere és 2020 augusztusa között tulajdonította el, írja az MTI.

Mint arról a Telex is beszámolt egy alapos cikkben, több mint 100 ezer font, közel 40 millió forint értékben lopott különböző tárgyakat a Buckingham-palotából és az ottani ajándékboltból II. Erzsébet egyik alkalmazottja, Adamo Canto, aki a királynő egyik cateringért felelős asszisztenseként dolgozott 2015 óta. A lopásokat 2019 novembere és 2020 augusztusa között követte el, főleg a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási korlátozások alatt.

A vád szerint 2019 novemberében lopott először a palotából. Aztán 2020 március elején, a kijárási korlátozások bevezetésekor II. Erzsébet királynő elhagyta a Buckingham-palotát, és hat hónapot máshol töltött, csak szeptemberben tért vissza. Ezalatt takarítást rendeltek el a palotában, aminek keretében Canto olyan tárgyakhoz is hozzáfért, amelyekhez normál esetben nem tudott volna hozzájutni.

A megkönnyített Buckingham-palota – Fotó: Justin Tallis / AFP
A megkönnyített Buckingham-palota – Fotó: Justin Tallis / AFP

A 37 éves férfi ellopott többek között Harry hercegről, valamint Vilmos hercegről és Katalin hercegnéről készült, általuk is aláírt fényképeket, és a Donald Trump amerikai elnök látogatására rendezett királyi bankettről készült fényképalbumot is magával vitte. Ez utóbbi 1500 fontot (kb. 600 ezer forintot) ér.

Az eltulajdonított tárgyak között voltak dedikált fényképek, de kitüntetések is, amikből Canto a neten próbált pénzt csinálni, végül egyébként valódi értéküknél jóval olcsóbban. A férfit a rendőrség azután tartóztatta le, hogy az eltulajdonított tárgyak egy részét már visszaszerezték.

A Telex legfrissebb híreit itt találja >>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!