Szétlopta a Buckingham-palotát egy alkalmazott, de botcsinálta tolvajként jól le is buktatta magát

2020. december 08. – 17:41

frissítve

Szétlopta a Buckingham-palotát egy alkalmazott, de botcsinálta tolvajként jól le is buktatta magát
II. Erzsébet királynő a Buckingham-palotában – Fotó: Victoria Jones / POOL / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 100 ezer font, közel 40 millió forint értékben lopott különböző tárgyakat a Buckingham-palotából és az ottani ajándékboltból II. Erzsébet egyik alkalmazottja, Adamo Canto, aki a királynő egyik cateringért felelős asszisztenseként dolgozott 2015 óta. A lopásokat 2019 novembere és 2020 augusztusa között követte el, főleg a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási korlátozások alatt.

Az eltulajdonított tárgyak között voltak dedikált fényképek, de kitüntetések is, amikből Canto a neten próbált pénzt csinálni, végül egyébként valódi értéküknél jóval olcsóbban. A férfit a rendőrség azután tartóztatta le, hogy az eltulajdonított tárgyak egy részét már visszaszerezték. A BBC szerint Canto a múlt hétfőn tartott tárgyalásán mindhárom őt érintő vádpontban bűnösnek vallotta magát, és akár börtönbe is kerülhet tettéért.

>>> A Telex legfrissebb híreit itt találja <<<

Nagytakarítás alatt zsákmányolt

Canto 2015 óta dolgozott a királynő szolgálatában, mint élelmezési asszisztens, és maga is a Buckingham-palotához tartozó személyzeti szálláson lakott. A Daily Mail szerint a férfi az évek során gyakran posztolt a közösségi médiában arról is, hogy éppen a királyi család balmorali és sandringhami rezidenciáján van.

Sőt, korábban azzal is dicsekedett, hogy meghívást kapott Harry herceg és Meghan Markle, valamint Eugénia hercegnő és Jack Brooksbank esküvőjére is.

A vád szerint 2019 novemberében lopott először a palotából. Aztán idén március elején, a kijárási korlátozások bevezetésekor II. Erzsébet királynő elhagyta a Buckingham-palotát, és hat hónapot máshol töltött, csak szeptemberben tért vissza. Ezalatt takarítást rendeltek el a palotában, aminek keretében Canto is külön feladatokat kapott, és rögtön le is csapott a lehetőségre. Így olyan tárgyakhoz is hozzáfért, amelyekhez normál esetben nem tudott volna hozzájutni. Beengedték ugyanis az öltözőkbe, az ágyneműraktárba, a Royal Collection jegyirodába, valamint a királynő képtárának ajándékboltjába és raktárakba is.

A 37 éves férfi ellopott többek között Harry hercegről, valamint Vilmos hercegről és Katalin hercegnéről készült, általuk is aláírt fényképeket, és a Donald Trump amerikai elnök látogatására rendezett királyi bankettről készült fényképalbumot is magával vitte. Ez utóbbi 1500 fontot (kb. 600 ezer forintot) ér.

Ezeken felül Canto azt is elismerte, hogy a nagytakarítás alatt több kitüntetést is eltulajdonított, például Tony Johnstone-Burt altengernagy, egyben a palota második legfontosabb emberének Bath-rendi medálját és a Királyi Viktoriánus Rend parancsnokának kitüntetését – ezeket az érintettek öltözőszekrényeiből lopta el.

Canto nem csak a drága dolgokra vadászott. A Daily Mail korábban gravírozott üvegpoharakról, képkeretekről és drágább írószerekről is beszámolt, illetve arról is, hogy a személyzet többi tagja már korábban észrevette, hogy eltünedeznek dolgok. A lap szerint egyébként nem szoktatlan, hogy néhány dolog eltűnjön a palotában, de hogy kitüntetéseknek keljen lába, az megdöbbentő.

A tolvajok Arany Málna-díjasa

A lopásokat májusban vette észre Johnstone-Burt. Ő vezeti egyébként a királynő háztartását, ezzel pedig a második legfontosabb ember a palotában a Lord Chamberlain, azaz a Lordkamarás után. Johnstone-Burt maga is a királynővel tartott, amikor az uralkodó átköltözött Windsorba, tehát nem volt a palotában, amikor ellopták a medált. Elmondása szerint akkor tűnt fel, hogy nincs meg a kitüntetése, amikor egy ünnepségen viselnie kellett volna azt. Így is csak egy hónappal később, június végén jelentette be a lopást, mert biztos akart lenni, hogy nem ő tette el valahová. Később a személyzettől tudta meg, hogy a kitüntetést online árulják.

Canto ugyanis az eBay-en kezdte el értékesíteni az ellopott dolgokat.

Johnstone-Burt meg is találta, hogy kitüntetését egy AdamoSalvatori123 nevű felhasználó árulta 500 fontért, de végül 350 fontért kelt el, holott tulajdonosa szerint 665 fontra tehető az értéke. Onnan tudta, hogy a saját kitüntetéséről van szó, hogy a medált tartó szalagra korábban még egy kapcsot rávarrt a biztonság kedvéért. Az árulkodó felhasználónév alapján persze hamar eljutottak a palotában dolgozó Cantóig.

De nem csak ezzel buktatta le saját magát a férfi. Hogy mennyire kutyaütő tolvaj is volt Canto, jól mutatja, hogy a Metro szerint még TikTokra is tett fel magáról videókat, amikben a királynő és Fülöp herceg fényképei előtt szórakozik. A férfi azóta privátra állította a profilját.

Üzleti érzékéről árulkodik, hogy az aukciókkal csupán 7741 fontot (valamivel több mint 3 millió forintot) tudott összeszedni, a bíróság által becsült 10-100 ezer fontok helyett. Canto összesen 77 tárgyat lopott el az ajándékboltból, 11-et pedig a királynő háztartásából, bár egyes források összesen 77 lopott tárgyról írnak. Ezekből 37-et „jóval alacsonyabb” áron adott el, mint a valódi érték alapján tehette volna – írta meg a BBC. Az ügyészség ezeket az eBay által szolgáltatott információk alapján azonosította be.

Egyből bevallotta

Cantót augusztus elején tartóztatták le. A BBC szerint elfogásakor a rendőrség „korábban azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem vall unokaöccsére a lopás, és nagyon aranyos embernek ismeri. Bár unokaöccse 6 éve dolgozik a palotában, rokona nem tudta megmondani, hogy pontosan mivel is foglalkozik.

Simon Maughan ügyész szerint nem csupán arról van szó, hogy néhány, amúgy pótolható tárgy eltűnt, hiszen egyes daraboknak, például a kitüntetéseknek, érzelmi értéke is van. Canto mindhárom lopás vádpontjában bűnösnek vallotta magát a Westminsteri Törvényszéken, de ezen, és adatainak megadásán kívül semmire nem válaszolt.

„Helyesen cselekedett, hogy az első adandó alkalommal bűnösnek vallotta magát”

- mondta a tárgyaláson Cantónak Alexander Jacobs bíró. Szerinte a férfit akár börtönnel is sújthatják, de az ügyet nem ő bírálja el. Majd a Southwark-i Bíróság hoz ítéletet, körülbelül 2-3 hét múlva. Cantót addig feltételesen szabadlábra helyezték. A Buckingham-palota nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Aki innen lop, az vagy híres lesz, vagy már az

Azt korábban is tudni lehetett, hogy időnként eltűnnek kevésbé feltűnő tárgyak a Buckingham-palotából. A BBC egész listát állított össze azokról az emberekről, akik magukkal vittek már kisebb dolgokat a királyi palotából, köztük pedig még hírességek is vannak. A The Crown című netflixes sorozatban a királynőt játszó Olivia Colman férje például vécépapírt csórt el, csak hogy elmondhassa, hogy a Buckinghamből van, a Spice Girls egyik énekese pedig a női mosdó ajtajáról lopta le a nemet jelző logót.

Aki viszont nem híres, azonban a hasonló kalandjáért vált híressé, az Michael Fagan, aki a The Crown új évadában is szerepel. Neki két alkalommal is sikerült betörnie a királyi rezidenciára 1982-ben. Csupán annyit kellett tennie, hogy hajnalban átmászott a kerítésen, és egy nyitott ablakon keresztül bemászott a palota földszintjére. A második alkalommal közben összetört egy poharat, és végül véres kézzel ment be a királynő hálószobájába, aki hiába riasztotta a biztonságiakat, azok nem érkeztek meg. A hivatalos verzió szerint II. Erzsébetnek végül sikerült szobalányának figyelmét magára vonni, és kitessékelték az illetéktelenkedőt. Mivel az incidens idején még nem volt büntetőjogi törvény erre az esetre, az Independent szerint Fagant végül csak egy bor elfogyasztása miatt vádolták lopással, de végül ejtették a vádakat, miután pszichiátriai kezelésre utalták be.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!