Ártatlannak vallja magát az Egyesült Államokban 51 évvel ezelőtti gyilkossággal gyanúsított Sipos

2021. január 4. – 12:28

Másolás

Vágólapra másolva

Nem bűnös, állította magáról karácsony előtti bírósági meghallgatásán az a 75 éves, magyar származású férfi, John J. Sipos, akit az ősszel rendőrök vittek el pennsylvaniai otthonából egy 51 évvel korábbi gyilkosság miatt. A családfakutatási divat és a DNS-technológia fejlődésének segítségével azonosított férfit azzal gyanúsítják, hogy ő ölte meg 1969-ben San Diegóban a 24 éves Mary Scottot.

(A bűnügyről és Siposról ebben a cikkünben részletesen írtunk.)

Sipost mostanra átszállították San Diegóba, ahol a gyilkosság történt. A San Diego Union-Tribune cikke szerint emberölésért minimum 7 évre, maximum életfogytiglanra ítélhetik. Bár az áldozatot megerőszakolták a halála előtt, szexuális erőszak miatt nem emeltek vádat Sipos ellen, mert ennek a bűncselekménynek a büntethetősége évtizedekkel ezelőtt elévült.

Az illetékes bíró, Jeffrey Fraser a bűncselekmény brutalitására hivatkozó ügyészség kérésének megfelelően 3 millió dollárban (közel 900 millió forint) állapította meg az óvadékot.

Sipos új ügyvédje, Brooke LaFrance sikertelenül próbált jóval alacsonyabb óvadékot kiharcolni, és azzal is hiába érvelt, hogy a szívproblémákkal küzdő, cukorbeteg védencére mekkora veszélyt jelent a börtönökben terjedő koronavírus. A meghallgatás után arról beszélt a sajtónak, hogy Siposnak nincs semmiféle priusza. A férfi, aki a gyilkosság időpontjában a haditengerészetnél szolgált, és épp San Diegóban állomásozott, később 30 éven át kórházi adminisztrációs területen dolgozott, illetve őrzés-védéssel foglalkozott. Már 20 éve nyugdíjba ment, a feleségével visszavonultan élt.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!