Levágott disznófejjel üzentek a képviselőházi elnöknek újraválasztott Pelosinak

2021. január 3. – 23:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Negyedik, vélhetően utolsó alkalommal töltheti be a képviselőházi elnöki posztot Nancy Pelosi demokrata politikus, akit vasárnap szűk többséggel választottak újra a kongresszusban. Pelosi 216 szavazatot kapott meg, ami azt jelenti, hogy 5 demokrata képviselő megtörte a rendet – ketten másra szavaztak, hárman pedig tartózkodtak. A republikánusoknál mindenki a képviselőházi vezetőjükre, Kevin McCarthyra adta le a voksát, így a Demokrata Párt képviselőházi frakcióját 17 éve vezető Pelosi 216:209 arányban nyert.

A Donald Trump távozó elnök egyik legélesebb bírálójának számító Pelosinak nem volt kihívója a pártjából. Pelosi korábban 2006-11 között, illetve 2018 óta töltötte be a pozíciót, amit eddig egyedül ő nyert el nőként.

A 80 éves politikus, aki 33 éve tagja a kongresszusnak, 2020-ban már jelezte, hogy megválasztása esetén ez lehet az utolsó ciklus, amit a pozícióban tölt. Ez az időszak viszont nem lesz túl könnyű, sőt, az elmúlt két évtizedben nem volt példa ilyen szűk képviselőházi többségre, mint a választásokon 11 mandátumot vesztő demokratáké lesz a következő két évben, tehát a szokottnál is nagyobb fegyelemre lesz szükségük.

Pelosi és McConnell házát is támadás érte

Pelosi San Franciscó-i házát, illetve az amerikai törvényhozás felsőházi republikánus többségét vezető Mitch McConnell házát is vandál támadás érte, miután a szenátusban továbbra sem sikerült megszavazni a mindenkinek járó 2000 dolláros ingyenpénzről szóló javaslatot, ami a képviselőházban már átment.

McConnell házára több jelszó mellett a „hol a pénzem” feliratokat graffitizték fel, míg Pelosi házánál művért és egy levágott disznófejet találtak, de graffitivel is megrongálták a politikus otthonát.

»» Kattintson ide a legfrissebb hírekért! ««

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!