Elárulta a tükör, alsógatyában adott interjút a nacionalista flamandok vezetője

2021. január 3. – 18:57

Másolás

Vágólapra másolva

Az antwerpeni polgármester is elkövette azt a hibát, amit már jó páran a koronavírus-válság idején nyilvános interjúkban: nem öltözött fel rendesen.

Bart De Wever szombaton adott interjút a belga Radio 2-nek, a beszélgetést online is nézni lehetett, itt látható.

A beszélgetés során egy darabig csak a flamand nacionalista politikusnak csak az arca látszik, de amikor nagyobb plánra váltanak, a férfi mögött lévő tükörben világosan látszik, hogy pucér lábakkal alsógatyában üldögél.

Részlet a videó-interjúból
Részlet a videó-interjúból

Amikor a rádiós műsorvezető, Kim Debrie észreveszi a hiányos öltözetet, így szól a Politico fordításában:

„Nagyon szép inget visel, valószínűleg kifejezetten miattunk vette fel. De elképzelhető, hogy az ing alatt az ott a fehérneműje?”

Bart De Wever, az Új Flamand Szövetség (N-VA) szeparatista vezetője és Belgium egyik nagy hatalmú politikusa elsőre nem is érti a kérdést.

„Honnan tudja?” – kérdez vissza, majd leesik neki: „A francba, hát mert a tükör előtt ülök. Ez nem is jutott eszembe. Különösen kínos pillanattal kezdődik ez az év, sokáig emlékezni fogok erre” – mondja kínlódva.

Pedig még mindig sokkal kevésbé kínos eset ez, mint Jeffrey Toobin amerikai újságíró ügye. Még tavaly október végén derült ki, hogy a New Yorker egyik legismertebb szerzője és jogi szakértője egy Zoomon zajló online szerkesztőségi megbeszélés rövid szünetében maszturbált, csak pechjére a kamerát nem kapcsolta ki. Az eset után a New Yorker felfüggesztette Toobin munkaviszonyát.

A Telex legfrissebb híreit itt találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!