Elbocsátanak két rendőrt, akik részt vettek a Breonna Taylor halálával végződött házkutatásban

2020. december 30. – 13:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Louisville-i rendőrség el akarja bocsátani azt a két nyomozót, akik részt vettek abban a márciusi házkutatásban, ami során a 26 éves Breonna Taylort a rendőrök agyonlőtték – írja a CNN az ügyben érintett rendőrök ügyvédeire hivatkozva.

Az afroamerikai ápolónő lakásában március 13-án, a reggeli órákban tartottak házkutatást, a nyomozók kábítószert kerestek. Korábban egy Jamarcus Glover nevű dílert letartóztattak, aki a gyanú szerint kapcsolatban állt Taylorral, a rendőrök ezért kutatták át a Louisville-i lakását. A tragédiával végződött akcióról nem készült felvétel, így több, egymásnak ellentmondó teória is keringett arról, hogy pontosan mi történt a házban. A CNN szerint a rendőrség abban hibázott főként, hogy arra számítottak, Taylor egyedül van otthon, arra nem, hogy a fegyvertartási engedéllyel rendelkező barátja is a házban van. A tűzharc során Taylort több lövés érte, és életét vesztette. Az eset után akkor egy rendőr ellen emeltek vádat, két társa ellen ejtették azt.

Breonna Taylorra emlékeznek 2020. szeptember 30-án, Louisville-ben – Fotó: JON CHERRY / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP
Breonna Taylorra emlékeznek 2020. szeptember 30-án, Louisville-ben – Fotó: JON CHERRY / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP

Joshua Jaynes nyomozó kedden kapta meg a felmondási levelét Yvette Gentry ideiglenes rendőrfőkapitánytól. Az indoklásban az szerepel, hogy Jaynes a házkutatás során megsértette a szokásos működési eljárást. „Tettei hiteltelenné tették önmagát és a kapitányságot. Magatartása súlyosan károsította azt a képet, amelyet rendőrségünk a közösségünkben kialakított” – írta Gentry. A levél szerint csütörtökön lesz a rendőri tárgyalás az ügyben, de Jaynes ügyvédje szerint ez csak formalitás, „mert kétségtelen, hogy már megszületett a döntés arról, hogy kirúgják.” Szerinte ügyfelét indokolatlanul hibáztatják és bűnbakká kiáltják ki.

Myles Cosgrove nyomozónak szintén felmondtak, az ő ügyvédje viszont nem volt hajlandó kommentálni az ügyet. Brett Hankison nyomozót már júniusban elbocsátották, miután vádat emeltek ellene, mert a házkutatás során vakon lövöldözött, legalább egy töltény pedig a Taylorék melletti lakásban kötött ki. Ő beismerte bűnösségét. Taylor halála a rendőri brutalitás és a rasszizmus egyik jelképe lett az Egyesült Államokban, Louisville-ben később demonstrációkat is tartottak emiatt, amik szintén halálos áldozattal jártak.

Az amerikai rendőri erőszak elleni tüntetésekről és a megmozdulások hatásáról ebben a cikkben írtunk részletesen.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!