Úgy tűnik, az orosz vezetés nem akarja, hogy a megmérgezése után Navalnij visszatérjen Oroszországba

2020. december 29. – 21:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország újabb büntetőeljárást indít Alekszej Navalnij, Vlagyimir Putyin legismertebb kritikusa ellen, írja a Reuters.

Orosz nyomozók csalással vádolják Navalnijt, állításuk szerint állami támogatásokból olyan alapítványoknak juttatott pénzt, amelyek a személyes kiadásait finanszírozták.

A Reuters szerint ez egy újabb jele lehet annak, hogy az orosz vezetés nem akarja, hogy a megmérgezése után Németországban lábadozó Navalnij visszatérjen Oroszországba.

Az MTI szerint az orosz Nyomozó Bizottság kedd este azzal vádolta meg az ellenzéki vezetőt és több név szerint meg nem nevezett személyt, hogy 356 millió rubelt (1,44 milliárd forint) sikkasztottak el. Az orosz hatóság szerint a pénzt a gyanúsítottak személyes kiadásaik fedezésére, így például külföldi utak finanszírozására, szolgáltatások és értéktárgyak vásárlására fordították.

Navalnij a Twitteren reagált a szerinte koholt vádakra. Úgy fogalmazott, hogy mindez egy Putyin által elrendelt hisztériás akciónak tűnik. Hozzátette, már számított rá, hogy a hatóságok megpróbálják bebörtönözni, miután nem sikerült megölniük.

Hétfőn írtuk meg, hogy az orosz börtönszolgálat közölte az ellenzéki politikussal, hogy másnap, azaz kedd reggelre térjen vissza Németországból Moszkvába, és jelentkezzen az orosz főváros egyik irodájában. Ha a határidő után tér haza, börtönbe fog kerülni – hangsúlyozták.

Navalnijt augusztusban szállították Németországba, mert egy oroszországi belföldi repülőjáraton összeomlott a szervezete, miután – a nyugati hatalmak szerint – az orosz titkosszolgálat novicsok idegméreggel megmérgezte. A politikus majdnem belehalt a mérgezésbe, egy berlini kórházban kezelték, később ott ébresztették fel a mesterséges kómából. Oroszország közölte, hogy nem látnak bizonyítékot a mérgezésre, és hangsúlyozták azt is, semmi közük az incidenshez

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!