Ultimátumot kapott Navalnij: ha nem tér haza azonnal, később börtön várja majd

2020. december 28. – 23:11

Másolás

Vágólapra másolva

Ultimátumot kapott Vlagyimir Putyin rendszerének legismertebb kritikusa, Alekszej Navalnij: ha nem tér haza Oroszországba azonnal, később börtön várja majd.

A Reuters cikke szerint az orosz börtönszolgálat hétfőn közölte az ellenzéki politikussal, hogy másnap, azaz kedd reggelre térjen vissza Németországból Moszkvába, és jelentkezzen az orosz főváros egyik irodájában.

Ha a határidő után tér haza, börtönbe fog kerülni – közölték.

Navalnijt augusztusban szállították Németországba, mert egy oroszországi belföldi repülőjáraton összeomlott a szervezete, miután – a nyugati hatalmak szerint – az orosz titkosszolgálat novicsok idegméreggel megmérgezte. A politikus majdnem belehalt a mérgezésbe, egy berlini kórházban kezelték, később ott ébresztették fel a mesterséges kómából. Oroszország közölte, hogy nem látnak bizonyítékot a mérgezésre, és hangsúlyozták azt is, semmi közük az incidenshez.

Az orosz szövetségi börtönszolgálat hétfőn azzal vádolta meg Navalnijt, hogy megsértette a 2014-es, lopás miatt kapott felfüggesztett börtönbüntetésének feltételeit. A hatóság szerint ugyanis mivel Navalnij már nincs kórházban, megsérti a felfüggesztés feltételeit azzal, ha nem jelentkezik. A politikus szerint 2014-ben koncepciós perben ítélték el.

Navalnij szóvivője, Kira Jarmis közölte: lehetetlen, hogy Navalnij időben hazaérjen, az ellenzéki politikus továbbra is lábadozik megmérgezése után. Jarmis szerint a börtönszolgálat az ultimátummal a Kreml parancsára cselekedett.

Múlt héten írtuk meg, hogy az orosz ellenzéki politikus számára úgy derültek ki a megmérgezésének körülményei, hogy átvert egy orosz titkosügynököt, aki véletlenül elárulta neki az ellene irányuló akció részleteit, egyebek mellett azt, hogy az alsónadrágjába rakott novicsokkal mérgezték meg.

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!