Nem támogatta Magyarország a nők egyenlőségét egy EU-s állásfoglalásban

2020. december 22. – 08:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország elutasította az uniós tagállamok közös állásfoglalását, amelynek lényege, hogy az Európai Uniónak tiszteletben kell tartania és elő kell mozdítania a nemek közötti egyenlőséget és fel kell lépni a hátrányos megkülönböztetéssel szemben, írja a Hvg-n az Eurológus.

A magyar döntéshozóknak vélhetően azzal volt gondjuk, hogy a tagállamok közös állásfoglalása tartalmazta a „gender” és az „LMBTQI” kifejezéseket is. „Az elnökség következtetései a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó cselekvési tervről (Gender Action Plan – GAP) III 2021-2025” című dokumentum alcíme a következő volt: „Ambiciózus menetrend a nemek közötti egyenlőség és a nők szerepének erősítése érdekében az EU külső fellépéseiben”.

A 27 tagállam közül Magyarországon kívül Lengyelország és Bulgária mondott nemet a dokumentumra, amelyet a Tanács végül minősített többséggel fogadott el. A lap megjegyzi, hogy ez a politikai állásfoglalás az EU külső, harmadik országokkal fenntartott kapcsolataira vonatkozik, nincs köze a tagállamok belső viszonyaihoz.

Az Eurológus felidézi, hogy októberben egy uniós csúcstalálkozón a tagállamok vezetői háromnegyed órán keresztül vitatkoztak Orbán Viktorral hasonló témában. Arról próbálták meggyőzni, hogy nincs abban semmi rossz, ha benne van egy dokumentumban, hogy „gender equality”, azaz „nemek közti egyenlőség”. Orbán szerint ez egy túlideologizált szó.

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!