Több mint egy hónap után engedték szabadon a 2008-as belarusz szépségkirálynőt

2020. december 20. – 19:44

Másolás

Vágólapra másolva

Negyvenkét nap fogva tartás után vasárnap szabadon engedték Belarusz 2008-as szépségkirálynőjét, Olga Kizinkovát, az ellenzék egyik hangadóját. Ugyanakkor a rendőrség Minszkben legalább száz, Alekszandr Lukasenko elnök ellen tüntetőt vett őrizetbe, írja az MTI.


Kizinkova szabadulása után közölte, nem tört meg, és nem hagyja el Belaruszt, amire már több ellenzéki aktivista rákényszerült. A belügyminisztérium vasárnap azzal az indokkal vette őrizetbe a tüntetőket, hogy megszegték a demonstrációtilalmat. „Az egész világ figyeli ezeket a tüntetéseket” – üzente litvániai száműzetéséből Szvetlana Tyihanovszkaja ellenzéki vezető, és arra buzdította honfitársait, hogy gyűjtsék a bizonyítékokat a bűntettekre, amelyeket belarusz tisztségviselők követtek és követnek el. Hozzátette, hogy a felelősöknek fel kellene kerülniük az Interpol körözési listájára, és hogy az illetők megnevezése bűntetteikkel párosítva további szankciók kiszabását tenné lehetővé az Európai Unió számára Lukasenko rezsimjével szemben.

Olga Kizinkova 2020. december 20-án, Zhodinóban – Fotó: STRINGER / AFP
Olga Kizinkova 2020. december 20-án, Zhodinóban – Fotó: STRINGER / AFP

Az EU már eddig is befagyasztotta több belarusz tisztségviselő bankszámláját és megtiltotta nekik a beutazást. Az intézkedésekkel az unió megpróbálja megakadályozni, hogy pénzek jussanak Lukasenkóhoz.

Belaruszban az augusztus 9-i elnökválasztás óta tart a belpolitikai válság. A vitatott tisztaságú választás után az országot 26 éve irányító Lukasenkót hirdették ki hivatalosan elnöknek a szavazatok 80,1 százalékával. Az azóta tartó tüntetéseken többször százezren is részt vettek, többen életüket vesztették, százak sérültek meg. Eddig már vagy 30 ezer ember került őrizetbe. Itt olvashatják el helyszíni riportunkat a minszki tüntetésekről.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!