Japánban több százan rekedtek a kocsijukban a rekordmennyiségű hó miatt

2020. december 18. – 12:40

Másolás

Vágólapra másolva

Tegnap már írtunk arról, hogy több tízmillió embert érinthet egy különösen erős hóvihar az Egyesült Államok északkeleti államaiban, és hatalmas hóra lehet számítani, a pénteki hírek alapján pedig ez tényleg így is lett, sorra dőltek a rekordok Pennsylvaniában, Vermontban és New Yorkban is. A Föld túloldalán található Japánra is lecsapott egy hóvihar, ami ugyancsak rekordmennyiségű havat zúdított az országra, és több mint ezer ember kényszerült az autójában aludni miatta.

Az Egyesült Államokban egyebek mellett a New York-i Binghamtont lehet kiemelni, ahol több mint egy méter hó esett, ennek fele mindössze hat óra alatt, ami durván tíz centivel volt több a korábbi kétnapos rekordnál, a legutóbbi decemberi rekordot pedig majdnem 70 centivel sikerült túlszárnyalnia. Pennsylvania néhány részén is több mint egy méternyi hó esett, Litchfieldben majdnem 110 centi, ami abszolút rekord lenne 24 óra alatt, ha sikerülne megerősíteni. Ebben a két államban a hómennyiség mellett a hóesés intenzitása is letaglózó volt.

Az Egyesült Államokat elérő vihar ráadásul nemcsak hóeséshez vezetett, Észak-Karolinában, Dél-Karolinában és Floridában tornádókat is jelentettek. Tampában egészen konkrétan arra hívták fel a közelben lévő autósok figyelmét, hogy életveszélyes helyzetben vannak.

A hó Amerikában az időjárási körülmények miatt nem sok helyen vezetett áramkimaradáshoz, Japánban viszont ez is megtörtént, durván 10 ezer háztartásban ment el a villany, ami miatt a kormány vésztanácskozást hívott össze. A vihar leginkább Niigata és Gunma prefektúrákat érintette, itt három nap alatt durván két méternyi hó esett. A Tokió és Niigata közti autópályát el is torlaszolta hó, így egy ponton több mint 16 kilométeres sor alakult ki ott, és volt olyan autós, aki majdnem egy teljes napot ült a kocsijában az autópályán. A pórul járt sofőröknek a Japán Önvédelmi Haderő tagjai próbáltak segíteni takarókkal, étellel és üzemanyaggal, de ennek ellenére sokan azt érezték, hogy nem tájékoztatják őket megfelelően a torlasz megszüntetésére tett erőfeszítésekről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!