Szijjártó szerint az ukrán titkosszolgálat nem hazudtolta meg önmagát

2020. december 13. – 17:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szijjártó Péter a Facebookon reagált vasárnap délután arra, hogy hazaárulás és más vádpontokban büntetőeljárást indított az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a kárpátaljai Szürte település helyi képviselői ellen, amiért a beiktatási ülésen elénekelték a magyar himnuszt. A külgazdasági és külügyminiszter szerint „az ukrán titkosszolgálat nem hazudtolta meg önmagát”, azt írta:

„az ukrán állami hatóságok sokadjára bizonyítják, hogy az ukrán állam csak szavakban akarja az európai integrációt. Valójában a legsötétebb, szovjet időkre emlékeztető eszközöket használják polgáraik megfélemlítésére”.

Szijjártó szerint Ukrajnában „a legsötétebb, szovjet időkre emlékeztető eszközöket használják” az emberek megfélelmlítésére.

Ahogy arról a Telex korábban beszámolt: a SZBU a hazaárulás mellett még Ukrajna területi integritásának megsértése és dokumentumhamisítás címén is eljárást indított a képviselők ellen. A szürtei ügyet is érintően Budapest és Kijev feszült viszonyáról ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!