270 millió ember áll az éhezés küszöbén

2020. december 10. – 15:46

frissítve

270 millió ember áll az éhezés küszöbén
David Beasley egy sajtótájékoztatón 2017-ben – Fotó: Fabrice Coffrini / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Világszerte 270 millió ember áll az éhezés küszöbén – idézi a Reuters az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) vezetőjét, aki csütörtökön vette át a Nobel-békedíjat a program nevében. Ez annyi embert jelent, mint ha összeadnánk Németország, az Egyesült Királyság, Franciaország és Olaszország lakosságát.

Októberben jelentették be, hogy a WFP kapja a díjat, miután a szervezet koordinálta az járvány miatt szükséges egészségügyi szállítmányok globális logisztikájában.

„A rengeteg háború, a klímaváltozás, az éheztetés politikai és katonai fegyverként való alkalmazása és egy mindenen rontó globális egészségügyi járvány miatt 270 millió ember menetel az éhezés felé”

– mondta David Beasley, a WFP elnöke.

Szerinte ha ezeket nem kezeljük, akkor akkora éhezés sújtja majd a bolygót, ami mellett a Covid-19 eltörpül. A 270 millióból 30 millió már most teljesen a WFP-re van utalva. A Welthungerhilfe német élelmezési segélyszervezet szerint összesen 825 millió embert érint a krónikus éhezés vagy az éhínség.

A díjat általában Oslóban adják át Harald norvég király jelenlétében, de a járvány miatt a WFP képviselői Rómában maradtak. Majd később repülnek Norvégiába, hogy megtartsák az ilyenkor hagyományos előadást. A többi Nobel-díjat, amiket Stockholmban szoktak átadni szintén online ceremónia keretében adják át a díjazottaknak. A díjakat mindig Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át december 10-én.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!