Vészforgatókönyvet dolgozott ki az EU arra az esetre, ha összeomlanának a brexittárgyalások

2020. december 10. – 13:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Annak ellenére, hogy a jelentős nézetkülönbségek miatt egy időre felfüggesztett brexittárgyalásokat a múlt hét végén sikerült újraindítani, az Európai Bizottság vészforgatókönyvet dolgozott ki arra az esetre, ha az EU és Nagy-Britannia közti kapcsolatokat december 31-ig sem sikerülne rendezni.

Bár Nagy-Britannia már 2020. január 31-től nem számít uniós tagállamnak, London 11 hónapot kapott arra, hogy rendezze kereskedelmi kapcsolatait az Európai Unióval. A konfliktusos ügyekben azonban nem közeledtek az álláspontok, így meglehetősen nagy annak az esélye, hogy Nagy-Britannia megegyezés nélkül távozik az Európai Unió közös piacáról.

Az Európai Bizottság erre az esetre készülve csütörtökön hozta nyilvánosságra vészforgatókönyvét (mi a BBC szemléjében olvastuk), ami leginkább a Nagy-Britanniával fenntartott közlekedési kapcsolatokra terjed ki, és négy intézkedésre tesz javaslatot arra az esetre, ha nem sikerülne konkrét megegyezésre jutni:

  • hat hónapon keresztül a két fél biztosítson „bizonyos légiszállítási szolgáltatásokat”;
  • szintén hat hónapon keresztül biztosítsák az „alapvető közúti összeköttetést” az áruszállító járművek és személygépkocsik számára – amennyiben ebben a brit hatóságok is partnernek bizonyulnak;
  • szólítsák fel a brit hatóságokat, hogy fogadják el az uniós repülőgépeken használt biztonsági tanúsítványokat;
  • az egyik legfőbb – ámbár ahogy a brexitvitákat elemző cikkünkben írtuk: gazdasági szempontból az egyik legjelentéktelenebb – konfliktuspontnak számító halászati megállapodás megszületéséig egy éven keresztül a brit és az uniós tagállamok felségvizein biztosítsanak arányos halászati lehetőségeket

Ahogy arra a Guardian felhívta a figyelmet, az Európai Bizottság egy külön figyelmeztető feljegyzést intézett a tagállamokhoz is, melyben nyomatékosan felszólítják őket, ne kössenek különmegállapodásokat a britekkel, mivel ez aláásná az EU egyik legfőbb alapelvének (és értékének) számító egységes belső piacot.

Nagy-Britanniára is kiterjed az uniós beutazási korlátozás

A vészforgatókönyvtől függetlenül az Európai Bizottság csütörtökön megerősítette, hogy a koronavírus-járvány miatt a nem uniós tagállamokra szabott beutazási korlátozások 2021. január 1-től a Nagy-Britanniából érkezőkre is kiterjednek, mivel az országban igen magas a fertőzöttek száma (naponta 15 ezer körüli új fertőzöttet regisztrálnak). Jelenleg egyébként összesen nyolc olyan ország van a világon, melyből teljesen akadálymentesen lehet beutazni az Európai Unió területére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!