Lemondott posztjáról Ludovic Orban román miniszterelnök

2020. december 7. – 19:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy nappal a vasárnapi romániai parlamenti választások után bejelentette lemondását miniszterelnöki tisztségéből az eddig a Nemzeti Liberális Párt (PNL) élén kisebbségi kabinetet vezető Ludovic Orban kormányfő.

Az előzetes felmérések azt jelezték, hogy a PNL végezhet majd az első helyen 28-30 százalékponttal, míg az egy éve bizalmatlansági indítvány nyomán ellenzékbe kényszerült Szociáldemokrata Pártot (PSD) 24-26 százalékra jósolták. Azonban végül a szociáldemokraták tudták a koronavírus-járvány miatt rekordalacsony részvétel mellett megtartott választáson legjobban mozgósítani bázisukat, 29,69 százalékkal nyertek, és a legnagyobb párt maradhatnak a parlamentben. A PNL 25,18 százalékkal végzett, elmaradva a szeptemberben tartott helyhatósági választásokon elért 34 százalékától. A választásról és a kampányról itt írtunk részletesebben>>>

Azonban vasárnap este még úgy tűnt, hogy a koalíciós lehetőségei miatt Orban második helyen végezve is kormányon maradhat. Az Adevărul forrásai arról beszéltek, hogy a PNL-hez közel álló Klaus Iohannis államfő akkor is Orbant kérheti fel kormányalakításra, ha a szociáldemokraták lesznek a legnagyobb párt, mert ebben az esetben is a jobbközép pártoknak van esélye koalícióra.

Azonban végül bukaresti sajtóértesülések szerint Orban távozását éppen Iohannis sürgethette, aki nem örült a PNL szereplésének, írja a Krónika. Állítólag egy rövid megbeszélés volt csak délelőtt Orban és Iohannis között, amin a Transindex szerint az államfő megmondhatta neki, hogy nem jelölik miniszterelnöknek a kormányalakítási tárgyalásokon.

Orban a helyi idő szerint este hétkor tartott sajtótájékoztatóján döntését pontosabban nem indokolta meg, de azt mondta, hogy meg kell kezdeni a koalíciós egyeztetéseket egy új jobbközép kormányról, Romániának felelős kormányra van szüksége, ami képviseli azokat a szavazókat, akik modernizálni akarják az országot. Mint mondta, a döntése egy dolgot világosan megmutat, hogy „nem ragaszkodik görcsösen” a miniszterelnöki poszthoz.

Ludovic Orban távozó román miniszterelnök – Fotó: Daniel Mihaeilescu / AFP
Ludovic Orban távozó román miniszterelnök – Fotó: Daniel Mihaeilescu / AFP

Azt mondta, egy év egy hónap után távozik tisztségéből, ami alatt Románia nehéz helyzetet élt át, de szerinte ő minden tőle telhetőt megtett. Most a koalíciós tárgyalások elé még azt tette hozzá, hogy célja olyan parlamenti többség, aminek nem tagja a Szociáldemokrata Párt. Szerinte a koalíciós kormány vezetőjét is a PNL adja majd.

Orban lemondása után az Adevărul még úgy vélte, várhatóan Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes látja el az ügyvivői feladatokat. Iohannis azonban Nicolae Ciucă védelmi minisztert kérte fel ügyvezető kormányfőnek.

Az még nem világos, hogy Iohannis kit kér majd fel kormányalakításra. Az államfő hétfőn arról beszélt, hogy a választásnak nincs egyértelmű győztese. Kijelentette viszont, hogy a szavazók több mint fele a jobbközép pártokat választotta vasárnap, miközben a szociáldemokraták az első helyük ellenére jelentősen gyengültek a négy évvel ezelőtti, 45,5 százalékos eredményükhöz képest. Szerinte a kormányalakítás jogát győztesként magának követelő PSD várhatóan nem kerül kormányra, mert a jobbközép pártok koalícióra lépnek.

A vasárnapi választásokon öt párt jutott biztosan a parlamentbe. Harmadik helyen a progresszív USR-PLUS szövetség végzett 14,75 százalékkal, nagy meglepetésre az ultranacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) 8,69 százalékkal negyedik, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pedig 5,98 százalékkal az ötödik bejutó párt a parlamentbe. Az RMDSZ végül a négy évvel ezelőtt elért eredményéhez hasonlóan szerepelt.

Traian Băsescu volt államfő Népi Mozgalom Pártja (PMP) néhány tizeddel az 5 százalékos küszöb alatt van a Hotnews.ro-n közölt, még hétfőn este sem teljesen végleges eredmények szerint.

Orban pedig vasárnap este még egy olyan szélesebb koalíció lehetőségéről beszélt, amiben az USR-PLUS mellett az RMDSZ-nek is szerep juthatna, és akkor még a PMP-t is lehetséges partnernek nevezte meg.

Az USR-PLUS már kizárta, hogy tárgyalásokba kezdjen a szociáldemokratákkal, viszont Orban hétfő esti lemondása után egyik társelnökük, Dan Barna bejelentette, hogy a másik társelnököt, az egykori miniszterelnök Dacian Cioloşt javasolja a szövetségük új kormányfőnek.

Annyit tudni még Cseke Attilától, a párt szenátorától, hogy hétfőn volt egy találkozó Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, és Iohannis között. Az RMDSZ azonban egyelőre még a választások végeredményére vár.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!