Politico: Orbán Viktor Európa negyedik legbefolyásosabb embere

2020. december 7. – 09:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Európa negyedik legbefolyásosabb emberének választotta Orbán Viktort a Politico című lap „cselekvők” kategóriában. A magyar miniszterelnököt Emer Cooke, az Európai Gyógyszerügynökség vezetője és Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke előzi meg, azt még nem tudni, ki lesz az első.

A lap szerint Orbán a migrációs vita megnyerése után felépítette az illiberális demokráciát Magyarországon, miközben sikeresen elkerülte az EU-s büntetéseket. Hozzáteszik, az elmúlt egy évtizedben a „két lépést előre, egy lépést hátra” technikával a magyar miniszterelnök lebontotta az ország demokratikus intézményrendszerét.

Orbán következő nagy dobása – az EU-s vétó – egy következő szintre emelte politikailag. Bár még nem látni pontosan, hova fut ki a vita, a nyugati országoknak azt kell most kitalálnia, hogyan dönthetnének a költségvetésről és a helyreállítási alapról Orbán megkerülésével. Ha pedig ez sikerül, akkor a Politico szerint teljes joggal merül fel a kérdés:

„Mi érteme van annak, hogy Magyarország az EU-ban maradjon?”

Orbánt Emmanuel Macron francia elnök, Recep Tayyip Erdoğan török elnök és Boris Johnson brit miniszterelnök követi a listán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!