Függőben a lengyel vétó, a három kormánypártnak egyelőre nem egységes az álláspontja

2020. december 4. – 14:05

Másolás

Vágólapra másolva

Egyelőre nincs egységes álláspont a lengyel kormány koalíciós pártjainak vezetői között az Európai Unió következő költségvetésének, illetve a koronavírus utáni helyreállítást segítő alapjának megvétózásával kapcsolatban.

Az MTI híre szerint Piotr Müller lengyel kormányszóvivő pénteken közölte, Varsó teljes egészében kiáll az uniós források kifizetésének feltételrendszerére vonatkozó lengyel-magyar álláspont mellett.

Varsó „csak az uniós alapszerződésekkel és az Európai Tanács (júliusi) záró következtetéseivel összhangban lévő előírásokat hagyhat jóvá” – írta a szóvivő, hozzátéve: mindez „világosan következik” az ügyben múlt héten Budapesten elfogadott, és hétfőn Varsóban megerősített lengyel-magyar állásfoglalásból is.

Csütörtök este azonban a legkisebb kormánykoalíciós párt elnöke, Jaroslaw Gowin miniszterelnök-helyettes, fejlesztésügyi miniszter kijelentette: a költségvetés ügyében szerinte lehetséges a kompromisszum akkor, ha az EU vezetői elfogadnak egy kötelező erejű nyilatkozatot a költségvetési feltételrendszer magyarázatáról. Lengyelország meg akar bizonyosodni arról, hogy a feltételrendszer kizárólag az uniós alapok átlátható és tisztességes felhasználását érinti majd – mondta.

Gowin elismerte: a vétó esetében az uniónak ideiglenes költségvetése lenne, amely gazdaságilag nem lenne előnyös Lengyelország számára, és nem lenne jó a másik 26 tagállamnak sem. Így hát mindenki érdeke, hogy kompromisszumot találjunk – hangsúlyozta.

Orbán Viktor szokásos péntek reggeli interjújában arról beszélt, amit a lengyelek bejelentettek, „hogy most egy nyilatkozatot hozzáfűznek, ez nálunk nem fog menni, Magyarország ragaszkodik ahhoz, hogy a kettőt külön kell választani”, tehát az uniós költségvetést és helyreállítási alapot, valamint a jogállamisági rendeletet. „A helyreállítást és költségvetést le kell választani a politikai kérdésekről” – mondta Orbán. „Nem most jöttünk le a falvédőről” – tette hozzá.

A költségvetési csomag témája legközelebb az uniós állam- és kormányfők jövő heti csúcstalálkozóján kerülhet napirendre.

Ha fontosnak tartja a független sajtót kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!