Szájer hívatlanul érkezett a brüsszeli szexbuliba

2020. december 2. – 06:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy 29 éves doktori hallgató, David Manzheley szervezte azt a brüsszeli bulit, ahol Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője is megjelent pénteken este. Csütörtökön a belga lapok több, eddig nem ismert részletet osztottak meg a helyszínről és a szexpartiról.

  • Fekete pókhálók, izzó szemű koponyák és falra festett ördögvillák fogadták a vendégeket.
  • Szájer nem volt a meghívottak között, Manzheley nem ismerte őt korábban.
  • Eredetileg csak tízfősre tervezték a partit, végül huszonöten jelentek meg, mert sokan elhozták a barátaikat is.
  • A rendőrség állítólag nagyon gorombán viselkedett velük. „Hogyan tudtuk volna odaadni az igazolványainkat olyan gyorsan, amikor alsónadrág sem volt rajtunk?” – méltatlankodott a szervező.
  • A férfi tagadta, hogy drogoztak volna.
  • David szerint máskor is tartott már hasonló partit, amiken beszélgetnek, iszogatnak kicsit, mint egy kávézóban, csak épp extrákkal, mert közben szexuális kapcsolatba is kerülnek egymással. „Nem látom, ezzel mi a gond” – mondta.
  • David azzal is tisztában volt, hogy illegális volt a partija a karanténelőírások miatt, de azt mondta, hogy azzal a feltétellel hívott meg barátokat, hogy mindenkinek át kellett esnie a koronavíruson, és tünetmentesnek kellett lennie.
  • Azt is mondta, két kórházban dolgozó nővér is jelen volt, szerinte ők sem gondolták, hogy bármi veszélyes lett volna.

Kedd délelőtt két belga lap, a Dhnet és a HLN is saját forrásaira hivatkozva arról számolt be, hogy a brüsszeli rendőrök péntek este egy szexpartit kapcsoltak le a kijárási korlátozások megszegése miatt.

Néhány órával később Szájer József közleményt adott ki, melyet mi is megkaptunk. „A belga sajtóban ma megjelent egy újsághír egy pénteki brüsszeli házibuliról, amelyen jelen voltam. A rendőrségi igazoltatás után jeleztem, hogy képviselő vagyok, mert igazolvány nem volt nálam, a rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítettek, majd hazavittek. Kábítószert nem fogyasztottam, a rendőrségnek helyben felajánlottam, hogy készüljön hivatalos teszt, de ezt nem tették. A rendőrség szerint extasy tablettát találtak. Az nem az enyém, arról hogy ki és miképp helyezte el nincs tudomásom. A rendőrségnek erről nyilatkozatot tettem.”

Szájer a közleményben bocsánatot kért, hogy megszegte a kijárási korlátozásokat, és kérte a családját, a munkatársait, választóit, hogy az elmúlt harminc év odaadó és kemény munkájának tükrében értékeljék a személyes botlását.

Ezután nem sokkal megkaptuk a brüsszeli ügyészség közleményét is a történtekről. Ebben beszámolnak az egyik résztvevőről: az 1961-es születésű S. J. az ereszcsatornán próbált meg elmenekülni a helyszínről, ezt egy járókelő vette észre. A férfi az ügyészség szerint menekülés közben megsérülhetett és véresek voltak a kezei, a hátizsákjában pedig kábítószert találtak a rendőrök. Mivel S. J. nem tudta magát a helyszínen igazolni, a rendőrök hazakísérték, ott került elő a diplomata-útlevele, ami alapján azonosítani tudták.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!