Egy észt diplomata is ott volt Szájer mellett a szexbuliban

2020. december 2. – 14:25

frissítve

Egy észt diplomata is ott volt Szájer mellett a szexbuliban
A Brüsszel belvárosában lévő Monroe Bar 2020. december 2-án. A beszámolók szerint a szórakozóhely fölötti lakásban tartották azt a bulit, ahonnan az EP-képviselő a rendőrségi razzia elől menekülni próbált – Fotó: Laurie Dieffembacq / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Egy észt diplomata is részt vett azon a brüsszeli szexbulin, amin Szájer József is, jelentette be az észt külügyminisztérium az észt sajtó szerint.

A Brussels Times szerint Szájeren kívül még két másik, diplomáciai mentességet élvező ember is ott volt a buliban,

  • D. O. (1977)
  • és P. B. (1987),

egyikükről most kiderült, hogy észt volt. A rendőrségi razzián mindketten a diplomáciai mentességükre hivatkoztak az igazoltatásnál a lap szerint.

Azt is írják, a parti mindegyik résztvevőjének 250 eurós bírságot kell fizetnie, mert megszegték a koronavírus-rendeleteket. A rendőrség drogot is talált a helyszínen.

Belga lapértesülések alapján derült ki, hogy a Fidesz legtapasztaltabb európai parlamenti képviselője azért mondott le váratlanul vasárnap, mert péntek este rendőrségi rajtaütés során fülön csípték, miközben az ereszcsatornán mászva menekült egy a Covid-szabályokat megszegve rendezett 25 fős brüsszeli orgiáról. Szájer táskájában ecstasytablettákat is találtak, ő azt állítja, nem tudja, hogyan kerültek oda, de a bulin való részvételét elismerte.

Szerdán a kormányülés előtt a Telex több kormánypárti politikust kérdezett a Szájer-ügyről, aztán megjelent egy rakás rendőr, és teljesen elzárta a sajtó elől a Karmelita bejáratát. A Fidesz közleményében kiadott egy mondatán túl a kabinet tagjai látványosan nem akartak semmit mondani a kormánypártok legismertebb európai politikusának lebukásáról. Erről videónkat alább láthatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!