A szüleik török vendégmunkások voltak, ők már milliárdos tudós sztárpárként fejlesztettek koronavakcinát

2020. december 02. – 14:53

frissítve

A szüleik török vendégmunkások voltak, ők már milliárdos tudós sztárpárként fejlesztettek koronavakcinát
Thomas Hartmann / Johannes Gutenberg University of Mainz

Másolás

Vágólapra másolva

Ugur Sahin és Özlem Türeci, a török származású német házaspár még az esküvőjük napján is a laboratóriumban kutattak 2002-ben. A laborból mentek át összeházasodni a hivatalba, majd visszamentek kísérletezni a munkahelyükre. Ők alapították 12 évvel ezelőtt a BioNtech biotechnológiai céget, most pedig úgy tűnik, hogy nem csak az egészségügy, hanem

a török származású németeket megbélyegző sztereotípiák terén is áttörő változásokat érhetnek el.

Az amerikai Pfizer gyógyszeróriás és a BioNtech 2018-ban, jóval a koronavírus megjelenése előtt kötött szövetséget, hogy közösen találjanak megoldást rákos és az influenzás megbetegedések kezelésére. Most pedig együtt fejlesztették ki az ígéretesnek tűnő oltóanyagot a koronavírus ellen, amely a 65 év felettieknél több 90 százalékos hatákonysággal véd a fertőzés ellen. Az eredmény felülmúlta a tudósok várakozását, és november 17-én a Pfizer és a BioNtech benyújtotta a kutatás adatait az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalához, hogy sürgősségi felhasználásra kérjenek engedélyt, december 2-án pedig engedélyt kaptak a briteknél.

Egy előrelátó szövetség

A német BioNtech nagyon fiatal cég a 170 éve működő amerikai partneréhez képest: 2008-ban, Németországban, Mainz-ban alapította a immunterápiával foglalkozó török származású házaspár, Ugur Sahin és Özlem Türeci. A vállalat több mint 1300 embert foglalkoztat több mint 60 országból, több mint a felük nő. A Pfizer még így is óriásnak tűnik mellettük, hiszen a vállalat világ második legnagyobb gyógyszercége, amely a Forbes szerint 2016 és 2018 között jelentős pénzügyi sikereket könyvelhetett el, így belefért, hogy befektessenek a BioNtech kutatásaiba, amelyek úttörő ötletekkel szolgáltak már korábban is.

A két cég megállapodása szerint BioNtech fő feladata volt, hogy a saját mRNS-alapú immunterápiáját megfelelően fejlessze, és a gyógymód eljusson az embereken való tesztelés első fázisáig. Ezután a Pfizer vette volna át a fejlesztést, illetve kezeskedett volna az influenza elleni vakcinák gyártásáért és forgalmazásárt.

Amikor tehát 2020 januárjában riasztóan kezdett el terjedni a koronavírus Kínában, a Pfizer és a BioNtech már előnyös helyzetben volt, főleg, hogy a célkitűzés már korábban is influenzás megbetegedésekről szólt. Az oltóanyagok kutatása, illetve a velük való kísérletezés akár hét-nyolc évig is eltarthat, a koronavírus ellenszerét azonban nyolc-tíz hónap után sikerült kifejleszteni. Nem véletlen, hogy a kutatást Fénysebesség projekt névre keresztelte a BioNtech két alapítója.

Özlem Türeci és Ugur Sahin egy díj átvétele után 2005-ben – Fotó: Peter Pulkowski / Johannes Gutenberg University of Mainz

Kutatók dolgoznak a BioNtech központjában a németországi Mainzban 2020. november 12-én – Fotó: Abdulhamid Hosbas / Anadolu Agency / Getty Images

A rák ellenszerét kutatták, koronavírus-oltás lett belőle

A Sahint és Türecit párost a média „power couple” és „dream team”-ként, azaz sztárpárként és álomcsapatként emlegeti. A házaspár ambícióját mutatja, hogy, mint írtuk, eredetileg rákos megbetegedésekre kerestek gyógymódot immunterápiás módszerrel. A BBC magyarázata szerint a vakcinafejlesztés is hasonló alapon működik, mint amit a rákkutatásban próbáltak: a vírusban megtalálható hírvivő RNS (mRNS) molekulákat alkalmaznak, hogy kiváltsák a szervezetben bizonyos fehérjék termelődését, amelyek aztán megtanítják az immunrendszert arra, hogyan győzze le a vírust. A rák elleni kutatásaik egyelőre nem tartanak ott, hogy gyógymódnak lehessen tekinteni, a koronavírus ellen azonban életképesnek tűnik a módszer. Miután januárban felütötte a fejét a vírus, Sahin felismerte a járvány közeledését, és azonnal 400 dolgozót csoportosított át a koronavírussal való foglalkozásra.

Guardian szerint a férfi már akkor mondta feleségének, hogy áprilisra bezárják az iskolákat. Az első németországi korlátozások végül egy hónappal korábban, márciusban jöttek, addigra viszont már ötven emberen tesztelték a BioNtech oltóanyagát, Sahin előrelátásának köszönhetően. Mostanra több mint 43 ezer embernek adták be a vakcinát, a Science Focus szerint semmilyen problémát nem észleltek.

Curie házaspár 2.0

Sahin és Türeci mindketten török bevándorló gyerekei. Ugur Sahin Isztambulban született, és négy éves volt, amikor édesanyjával Németországba költözött édesapjához, aki kölni Ford gyárban dolgozott. Később a kölni orvosi egyetemen tanult. Elmondása szerint már az egyetemi évei alatt is gyakori volt, hogy késő estig dolgozott a laborban, ahonnan aztán biciklivel ment haza. A biciklivel való közlekedést amúgy a mai napig, 55 évesen is tartja.

”Azóta sem változott, alázatos és emberközeli maradt.„

- mondta róla Matthias Kromayer, aki a kezdetektől fogva a BioNTech befektetője. A férfi amellett, hogy a BioNtech vezérigazgatója, a mai napig tanít egyetemen, és általában csak négy órát alszik egy nap. A BBC rádióműsorában egy ismerőse azt nyilatkozta róla, hogy elképesztő hatásfokon pörög az agya, egy megterhelő munkanapon néha előfordul, hogy két percre eltűnik, majd teljesen felfrissülve tér vissza.

Sahin felesége, Özlem Türeci az alsó-szászországi Lastrupban nőtt fel, és édesapja példájára lett orvos, aki sebész volt egy katolikus kórházban. ”Fiatal lányként sem tudtam volna más szakmát elképzelni magamnak„ – mondta Türceci. Ismerőse a BBC-nek kedves és divatos nőnek írta le, aki elképesztően sokat olvas, és sokat szemlélődik, vizsgálja az embereket, vagyis ”ha épp rosszul festesz, észre fogja venni„.

Férj és feleség mindketten két kultúra mentén nőttek fel. A Guardian cikke szerint Türeci ”porosz töröknek„ minősítette magát, és több interjúban csodálatát fejezte ki azok iránt az apácák iránt, akik apja kórházában gondozták a betegeket. Sahin, aki pedig futballrajongó, a helyi templom könyvtárának tudományos könyveiből inspirálódott gyerekként, ezek miatt is lett orvos. Igaz, a BBC szerint Sahint azért kísértette a focista karrier is.

A pár a homburgi egyetemen találkozott, majd összeházasodtak Ekkor Sahin professzor már a Mainzi Egyetem Orvosi Központjában dolgozott.

Fotó
Özlem Türeci és Ugur Sahin egy díj átvétele után 2005-ben – Fotó: Peter Pulkowski / Johannes Gutenberg University of Mainz

Nem féltek önállósodni

A páros Mainz-ben telepedett le, és az ottani egyetemi kórházban dolgoznak. A saját vállalat alapítása azért merült fel bennük, mert a kórház nem merte egy olyan újfajta módszer kutatását finanszírozni, mint az övék. Ekkoriban ugyanis még megosztónak számított a feltevésük, hogy az immunrendszeren keresztül kell kezelni a rákos megbetegedést. Ezért külön utakra léptek, és 2001-ben alapították meg első vállalkozásukat, a Ganymed Pharmaceuticals-t, hogy immunterápiás rákellenes gyógyszert fejlesszenek a saját módszerükkel.

A BBC-nek nyilatkozó egykori kutatótársuk szerint a török gyökereik jelentős szerepet játszhattak abban, hogy képesek voltak sikerre vinni a Ganymed Pharmaceutials-t.

”Ha minden nap azt mondják neked, hogy kilógsz, de minden nap látod, hogy valami jót csinálsz, és hiszel is benne, akkor az egy tökéletes receptje annak, hogy elkötelezett légy„

- mondta a volt kolléga. A Ganymed egyébként egy török szó, nagyjából arra utal, hogy ”kemény munkával megszerzett„. 2008-ban a Ganymed Pharmaceutials mellé megalapították a BioNtechet, ahol már személyre szabott immunterápiás módszereket próbálnak kifejleszteni. Sahin a BioNtech vezérigazgató, Türeci pedig a főorvos, és alapító tag még Christoph Hubert osztrák onkológus. Nyolc évvel később, 2016-ban eladták a Ganymedet 422 millió euróért (kb. 152 milliárd forintért) egy japán vállalatnak, így ma már minden energiájukat a BioNtechre fordíthatják. A Nasdaq tőzsdén jegyzett cégük piaci értéke mostanra 21 milliárd dollárra (16 milliárd fontra) emelkedett, szemben az egy évvel ezelőtti 4,6 milliárd dollárral.

A Guardian szerint ők az elsők, akik török származású németként felkerültek az ország 100 leggazdagabb emberének listájára. Jelenleg a 93. helyen állnak. A Pfizer mellett a Bill and Melinda Gates alapítvány is támogatja vállalatukat, hogy a HIV-et és a tuberkulózist kutassák. Ahogy a Guardian idézte a német Tagesspiegel-t: Sahin és Türeci sikere

”balzsam a török származású németek lelkének„

akik évek óta küzdenek azzal a sztereotípiával, hogy az országban élő törökök aluliskolázott zöldségesek.

A BBC nyilvánosságtól tartózkodó emberekként jellemezte a házaspárt, ám az ismeretlenségüknek nyilvánvalóan végeszakadt, miután bejelentették a Pfizer-BioNtech vakcinájáról, hogy jó eséllyel megoldást jelenthez a koronavírusra. A BBC műsorában beszélő ismerősük szerint azonban nem valószínű, hogy a hírnév és a vagyon miatt megváltozna a pár. Szerinte Sahin fél éve rá se nézett a bankszámlájára, amit alátámaszt a férfi nyilatkozata is:

”A pénzügyi kockázat nem érdekel. Olyan céget akartunk létrehozni, amely az olyan biotechnológiai óriásokhoz mérhető, mint az Amgen vagy a Genentech. Hosszú távú értéket akarunk teremteni. Ez az, ami érdekel.”

Lepj meg minket karácsonyra!

Legyél a rendszeres támogatónk!

A Telex csak tőled függ.

Támogatom