A tigréi gerillák Eritrea fővárosát lőtték

2020. november 28. – 07:23

frissítve

A tigréi gerillák Eritrea fővárosát lőtték
Etióp menekültek a szomszédos Szudánban Fotó: MTI/AP

Másolás

Vágólapra másolva

Etiópia lázadói gyakorlatilag két ország ellen is háborút vívnak.

A tigréi lázadók rakétacsapást mértek a szomszédos Eritrea fővárosára, Aszmarára. Elsőre talán furcsának tűnhet, hogy az amúgy is nehéz helyzetbe került, a saját kormányhadseregével harcoló tigréiek (a tigrinyák) miért indítottak újabb állam ellen frontot, de az ügynek érthető előzményei vannak.

(Ide kattintva olvashatja el legfrissebb cikkeinket!)

Amikor a harcias északi tartomány adta az ország vezetőit, akkor Etiópia háborút folytatott Eritrea ellen, innen az eredeti ellenségeskedés. Amikor Etiópia és Eritrea elindult a békekötés folyamatán, akkor ezzel párhuzamosan Etiópia kormányából kiszorultak a tigréi vezetők. Ők továbbra is ellenségesek maradtak Eritreával, de immár saját kormányuk ellen is harcolnak. Részletes írásunk itt olvasható a konfliktus hátteréről.

Az Erena eritreai rádióállomás híradása szerint most a tigréi rakéták Aszmara elővárosát vették célba, beleértve a fővárosi repülőteret. Anyagi károkról és áldozatokról egyelőre nem érkezett hivatalos jelentés.

Ez már a harmadik ilyen támadás Aszmara ellen. Az első október 14-én volt. Akkor a TPLF felkelői az aszmarai repülőteret vették célba három rakétával, amelyek közül kettő a légikikötő mellett csapódott be, míg a harmadik egy aszmarai lakótelepen.

A TPLF (Tigréi Felszabadítási Front) vezetője, Debrecion Gebremikael azzal vádolja Eritreát: területén átengedte az etióp kormányhadsereg alakulatait, hogy megtámadják a tigréi erőket, illetve hogy eritreai területről ágyúzzák állásaikat. Mindezt Eritrea tagadta, az állítás valóságtartalmát nem lehetett független forrásból ellenőrizni.

Az etióp kormányzat nem ismeri el Tigré vezetőjeként a helyben igen népszerű felszabadítási frontot, a TPLF-et, amely még szeptemberben a központi kormány ellenkezésével dacolva választásokat tartott, hogy legitimálja hatalmát.

A térségben november elején robbantak ki harcok, miután a kormány szerint a TPLF fegyveresei megtámadtak egy katonai bázist, és katonai felszerelést zsákmányoltak. Az etióp haderő ezután indított offenzívát a Tigré tartományt uraló TPLF ellen. Az azóta dúló harcokban és légi csapásokban százak – akár ezrek – veszthették életüket, és mintegy 40 ezren menekülhettek a szomszédos Szudánba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!