Biztosra veszik, hogy a magyar származású Antony Blinken lesz az új amerikai külügyminiszter

2020. november 23. – 05:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden demokrata párti elnökjelölt várhatóan Antony Blinkent nevezi majd meg külügyminiszter-jelöltjéül, írja az MTI a Bloomberg News hírügynökség alapján.

A közlést egyelőre sem Biden munkatársai és Antony Blinken sem kommentálta. Az 58 éves Blinken 2015 és 2017 között külügyminiszter-helyettes, azt megelőzően pedig Barack Obama elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának helyettese volt. Pályáját Bill Clinton kormányzata idején kezdte a külügyminisztériumban.

Hétfőre virradóra a New York Times is azt jelentette, hogy Biden Blinken mellett dönt. A lap „a globális szövetségek” híveként írta le Blinkent, megjegyezve, hogy ő Joe Biden legközelibb külpolitikai és nemzetbiztonsági tanácsadója.

Korábbi sajtóértesülések szerint Joe Biden fontolgatja Susan Rice, az Obama-kormányzat ENSZ-nagykövetének jelölését is a külügyminiszteri posztra. Rice nyitottnak mondta magát a feladatra.

Antony Blinken. Fotó: Mandel Ngan / AFP
Antony Blinken. Fotó: Mandel Ngan / AFP

Katie Bedingfield, Biden kommunikációs tanácsadója vasárnap a Fox televíziónak nyilatkozva közölte, hogy Joe Biden kedden hozza nyilvánosságra a várható kormányzata tagjainak névsorát.

Jennifer Psaki, Biden egyik tanácsadója, a CNN-nek arról beszélt, hogy a leendő Biden-kormány sokszínű lesz. Úgy fogalmazott: a Bidenre és alelnökjelöltjére, Kamala Harrisre szavazók között „vannak progresszívek, mérsékeltek és republikánusok is, jóllehet, az amerikaiak túlnyomó többsége nem e meghatározások szerint gondol önmagára”.

„A várható kormányzat tükrözi majd Amerikát. Vagyis ez ideológiai sokszínűséget jelent majd, és Biden azt szeretné, hogy többféle felfogású ember üljön az asztal körül” – mondta.

Anthony Blinken anyja magyar, az apja, Donald Blinken, 1994 és 1997 között az Egyesült Államok budapesti nagykövete volt. Donald Blinken mostani felesége, Vera is magyar születésű, 1950 óta az USA-ban él. A Közép-Európai Egyetem Nyílt Társadalom Archívum nagy támogatói, a szervezet 2015-ben fel is vette a nevüket, így lett Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívum, írja a Hvg.hu.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!