Varga Juditot 24 percen át faggatta a BBC a magyar jogállamiságról és sajtószabadságról

2020. november 18. – 09:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A BBC Hardtalk című műsorának adott interjút Varga Judit igazságügy-miniszter kedden este. A csaknem 24 perces beszélgetés fő témája a magyar jogállamiság helyzete és a brüsszeli patthelyzet volt. Az adást Varga Judit is közzétette a Facebook-oldalán azzal a kommentárral, hogy sajnálja, hogy „Európa talán legismertebb és legnézettebb politikai műsorában 24 perc alatt is csak a jól ismert panelekre épülő vádakra futotta: CEU, civiltörvény, Index.hu, haldokló sajtószabadság, beteg demokrácia, stb.. Annak viszont örülök, hogy az interjú segítségével sok európai barátunk számára nyilvánvalóvá vált, hogy a jogállamiság leépítéséről szőtt brüsszeli narratíva álságos és hamis”.

A miniszter szerint ez az interjú is „a magyar ellenzék hathatós segítségével felépített, dezinformációs kampány” része volt, ami „könnyedén kidurran, ha az ember jogi érvekkel és szikár tényekkel felel a vádaskodásokra”.

Közben Orbán Viktor reggeli nyilatkozata után a magyar kormány is közleményt adott ki, amelyben megismételték: „ma Brüsszelben csak azt az országot tekintik jogállamnak, amely beengedi a migránsokat”. Korábban írtuk, hogy hetekre, akár hónapokra is megbénulhat az uniós költségvetési döntéshozatal, miután a lengyel és a magyar kormány előzetesen nemet mondott a következő hétéves költségvetésre és a koronavírus miatti válságkezelési alapra a jogállamisági feltételek miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!