300 embert őrizetbe vettek Varsóban, a függetlenség napi zavargások után

2020. november 12. – 12:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

35 rendőr megsérült, és mintegy háromszáz embert őrizetbe vettek a szerdai varsói függetlenség napi zavargások után, közölte csütörtökön a lengyel főváros rendőr-főkapitányságának szóvivője, Sylwester Marczak.

A legfontosabb lengyel állami ünnepen, a Függetlenség Napján Rafal Trzaskowski, Varsó ellenzéki főpolgármestere idén nem engedélyezte a nemzeti körök által hagyományosan szervezett menetet, Mateusz Morawiecki kormányfő is azt kérte, hogy a koronavírus-járványra tekintettel az emberek ne vegyenek részt a felvonuláson, írja az MTI.

A szervezők az engedély nélküli menetet autós felvonulás formájában tervezték megtartani, de a megemlékezésre több ezren gyalog érkeztek. A felvonulók között huligáncsoportok is voltak, akik zavargásokba kezdtek, akik ellen a rendőrség könnygázt és gumilövedéket is bevetett.

Marczak szerint szerdán összesen több mint 300 személyt vettek őrizetbe, közülük 270-et rövid hivatalos eljárás után szabadon engedték, különféle bűntettek elkövetésével meggyanúsított 36 embert azonban továbbá is őrizetben tartanak, közben további őrizetbe vételek is lehetségesek. A szóvivő azt is közölte, hogy az összetűzésekben megsérült

35 rendőr közül hárman hosszabb kórházi kezelésre szorulnak.

Varsó rendőr-főkapitányságának szóvivője sajnálatát fejezte ki, hogy a rendőrségi beavatkozás során meglőtték gumilövedékkel a Szolidaritás szakszervezet Tygodnik Solidarnosc című hetilapjának 74 éves fotóriporterét, Tomasz Gutryt. Az esetet vizsgálják, mondta.

A Szolidaritás elnöke, Piotr Duda szerda este felháborodását fejezte ki. Érthetetlennek nevezte, hogy a tanúvallomások szerint a rendőrök néhány méternyi távolságról lőtték meg a legendás fotóst. Kifogásolta azt is, hogy a rendfenntartó erők „irgalmatlanul felléptek” a függetlenség napi felvonulás esetében, miközben szerinte „elnézőek voltak” a Nők Sztrájkja nevű feminista mozgalom októberi végi, az abortusztilalom szigorítása elleni tüntetések során történt kihágásokkal szemben.

A lengyel belügyminiszter, Mariusz Kaminski szerda esti nyilatkozata szerint a függetlenség napi rendőrségi beavatkozások a helyzettel arányos mértékűek voltak. Kaminski emlékeztetett: a koronavírus-járvány miatt Lengyelországban jelenleg tilosak az öt főnél nagyobb gyülekezések. Hozzátette: az újabb, esetleg agresszióval járó tömeges akciók ellen a rendőrség szintén határozottan fog fellépni, függetlenül attól, ki a szervezőjük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!