Kiderült, hogy sokkal több királynő volt az USA-ban talált gyilkos ázsiai lódarázsfészekben, összesen kétszázat szedtek ki belőle

2020. november 12. – 09:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kiderült, hogy sokkal több királynő volt az USA-ban talált gyilkos ázsiai lódarázsfészekben, mint amit eredetileg felfedeztek, összesen kétszáz királynőt szedtek ki a Washington állambeli fészekből, írja a BBC.

Az állam mezőgazdasági minisztériuma szerint biztosan vannak még szabadon királynők, ami azért baj, mert ezek felelnek az új kolóniák alapításáért. Ettől függetlenül bíznak abban, hogy kordában tudják tartani a populációt.

A fészekből összesen ötszáz rovart távolítottak el, de a művelet után további három királynő is felbukkant a környéken. Az akciót vezető szakértők szerint az ázsiai lódarázs a nemzetközi kereskedelemmel érkezett meg a Csendes-óceán északnyugati részére.

Októberben az invazív faj első ismert észak-amerikai fészkét sci-fibe illő módon távolították el egy fából, az 5-6 centisre megnövő, a méhekre és más rovarokra is óriási veszélyt jelentő faj elterjedése súlyos következményekkel járhat.

A hajnali, alig három és fél órán át tartó akció során sűrű habot nyomtak a fa repedésébe a fészek nyílása alatt és a fölött, majd celofánnal tekerték be a fát, hogy csak egyetlen nyílás maradjon szabad – ahol megkezdték a rovarok kiszippantását, miközben fahusángokkal verték a fát, hogy a bent levő egyedeket távozásra bírják. Később ezt szén-dioxid bepumpálásával is nyomatékosították.

Félcentis fullánk

Az ázsiai lódarazsak a félcentisnél is nagyobb fullánkjukkal többször is képesek csípni, a fullánkból a szervezetbe jutott neurotoxikus (idegrendszerre ható) méreg olyan fájdalmat okoz, mintha egy izzó vassal böködnék az embert. Az erős fájdalom ellenére ritka a halálos támadás, de azért így is évi 30-50 ember halálát okozzák a lódarazsak csak Japánban.

A Washington állambeli szakértők begyűjtenek egy ázsiai lódarázs kolóniát Fotó: WSDA/Handout via REUTERS
A Washington állambeli szakértők begyűjtenek egy ázsiai lódarázs kolóniát Fotó: WSDA/Handout via REUTERS

Az ázsiai lódarázs képes egy teljes méhkolóniát elpusztítani pár óra alatt, méghozzá elég drasztikus módszerrel, a támadás során ugyanis akkurátusan letépik a méhek fejét, majd a méhek lárváit megetetik saját utódaikkal. Az ázsiai faj 2019 decemberében jelent meg az Egyesült Államokban, a helyi méhészek pánikszerűen kezdtek neki a fészkek felkutatásának, ami ráadásul időhöz kötött, az invazív faj munkás egyedei – kivétel nélkül mind nőstények – leginkább ősszel irtják a helyi rovarokat, főként a méheket.

Pusztulnak a méhek

Az Egyesült Államok méhészei csak 2019-ben a kolóniák 40 százalékos pusztulását jelentették a tél elmúltával, Oroszország húsz régiójában is tömeges méhpusztulást jegyeztek fel, 2019 augusztusára pedig Brazíliában pusztult el három hónap alatt mintegy 500 millió egyed. A tömeges méhpusztulás hazánkat sem kerülte el, ám az ok mindenhol ugyanaz: a rovarirtók használata.

Az ázsiai lódarázs elterjedése különösen nagy károkat tudna okozni Észak-Amerikában, ahol többnyire a jámborságáról és termelékenységéről ismert mézelő méh, az Apis mellifera a legelterjedtebb.

Azon túl, hogy a méhfaj milliárdjai rengeteg mézet állítanak elő, legalább 90, mezőgazdasági termesztés alatt álló növény beporzásáért is felelősek.

A gondot tetőzi, hogy a faj számára teljesen ismeretlen az 5-6 centis darázs. Semmiféle védelemmel nem rendelkezik azzal szemben, vagyis az ázsiai lódarázs tulajdonképpen ellenállás nélkül mészárolhatja le a méhkolóniákat. Japánban más a helyzet, mert ott a helyi, ázsiai mézelő méh (Apis cerana) kifejlesztett egyfajta védelmet a lódarazsakkal szemben.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!