Az amerikai gazdasági élet szereplői békés hatalomátadást sürgetnek

2020. november 8. – 19:29

Másolás

Vágólapra másolva

„Eljött az idő, hogy összefogjunk. Muszáj tiszteletben tartanunk az amerikai elnökválasztás eredményeit, és mint azt minden választásnál tesszük, elismerni a választók döntését, és támogatni a békés hatalomátadást” – idézte Jamie Dimont a JPMorgan Chase bankház vezetőjét az amerikai közszolgálati rádió (NPR).

Jay Timmons, a Termelők Országos Szövetségének vezetője, szintén az NPR kérdésére azt mondta: az amerikai nép hallatta hangját, és olyan vezetőt választott, aki a kampányában a gyógyulásról és a kétpárti együttműködésről beszélt. Abból a tényből, hogy a Republikánus Párt jelentős számú szavazatot szerzett, az tűnik ki, hogy az amerikaiak egyik párt esetében sem azok szélsőséges politikai elképzeléseire kíváncsiak, hanem az okos, stabil és megoldás-központú kormányzás lehetőségét keresik. Timmons versenyképes adó-, és szabályozórendszer kialakítására, infrastrukturális beruházásokra és átfogó bevándorlási reformra szólított fel.

Tom Donohue, az Egyesült Államok Kereskedelmi Kamarájának vezetője azt emelte ki, hogy az amerikaiak történelmi léptékben mérve rengetegen szavaztak, és fontos a választási folyamat lezárása minden egyes szavazat teljes megszámlálásával és a viták megoldásával.

Az elsősorban a gazdasági lehetőségek bővítésével foglalkozó Business Roundtable (Üzleti Kerekasztal) nevű nonprofit szervezet közleményt adott ki. Ebben azt írták: miközben tiszteletben tartjuk a Trump-kampánytörzs jogát a szavazatok újraszámlálására, a feltételezett és bizonyítható választási szabálytalanságok kivizsgáltatására és a legitim jogi orvoslatok lehetőségeinek kimerítésére, nincs jele annak, hogy ezek az eljárások megváltoztatnák a választás eredményét.

Jason Oxman, a technológiai kereskedelmi szövetség vezérigazgatója közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a békés hatalomátadás büszke amerikai hagyományának folytatódnia kell. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!