A korábbi elnök George W. Bush gratulált Bidennek és az alelnök Harrisnak

2020. november 8. – 18:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Egyesült Államok korábbi republikánus elnöke, George W. Bush is gratulált a demokrata Joe Bidennek és Kamala Harrisnek. Bush telefon gratulált Bidennek.

Később egy közleményt adott ki, amelyben arról írt, hogy a gratuláció mellett megköszönte Biden patrióta beszédét is. Harrisnak, az első női alelnöknek is gratulált. „A politikai nézetkülönbségek ellenére Joe Bident jó emberként ismerem, aki élt a lehetőséggel, hogy vezesse és egyesítse az országunkat” – írta Bush.

A korábbi elnök azt is írta, hogy ugyanazt ajánlotta Bidennek, is mint Obamának és Trumpnak is: imádkozik a sikeréért, és minden lehetséges módon segíteni fog neki.

Bush Trumpnak is gratulált a kampányáért, és azért, hogy 70 millió szavazót tudott megszólítani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!