Több mint 20 ezer vírustagadó tüntetett a korlátozások ellen Lipcsében
2020. november 7. – 22:02
frissítve
Szombat délután több mint 20 ezer ember tüntetett Lipcse főterén a német kormány múlt héten bejelentett korlátozásai ellen, amelyeket a koronavírus-járvány terjedése miatt hoztak. A Tagesspiegel cikke szerint jobboldali szélsőségesek, vírustagadók, ezoterikusok és összeesküvés-elméletekben hívők is voltak a demonstrálók között.
Számítások szerint nagyjából 5 ezer ember férne el a lipcsei Augustusplatzon, ha mindenki tartaná a 1,5 méteres távolságot. Ehhez képest a tüntetés szervezői 16 ezer résztvevőt vártak a demonstrációra, ezért a rendőrség eredetileg nem engedélyezte nekik a közterület használatát. Később a bíróság törölte a határozatot, így meg lehetett tartani a tüntetést.
Az AP beszámolója szerint a rendezvényen alig pár ember viselt maszkot vagy tartotta a másfél méteres távolságot, pedig a rendőrség megafonokon és járőrökkel figyelmeztette a demonstrálókat. Volt olyan tüntető, aki tiltakozásul a szemére tette a maszkot, miközben a száját és az orrát nem takarta el vele.
A városi hatóságok két óra után megpróbálták leállítani a rendezvényt, de a demonstrálók többsége megtagadta az utasítást, és hamarosan erőszakossá fajult a tüntetés. A rendőrség a közösségi médiában figyelmeztette az embereket, hogy videózzák a tömeget, és az alapján könnyen meg tudják állapítani, hogy ki követett el bűncselekményt vagy szabálysértést.
Több tüntető is nekiment a rohamrendőrök sorfalának, akik könnygázzal oszlatták a tömeget. A Tagesspiegel cikke szerint a szélsőséges demonstrálók 32 újságírót is megtámadtak, köztük az ő tudósítójukat.
A képek alapján durva összecsapás alakult ki a rendőrök és a tüntetők között, akik közül többeket előállítottak, és voltak, akik sérüléseket szenvedtek. A német lap azt írja, a rendőrségnek 20 óra körül sikerült feloszlatnia a tömeget.
Közben arrébb egy kisebb ellentüntetés is kialakult, akik a szabályok tiszteletbentartásáért vonultak utcára. A rendőrség igyekezett a két csoportot izolálni egymástól.
Németországban múlt héten szigorú korlátozásokat vezettek be a járvány terjedése miatt. November végéig gyakorlatilag leállították a vendéglátóipar és kulturális szektor működését, de a gyülekezést is korlátozták.
Hétfő óta legfeljebb két háztartásból, összesen 10 ember tartózkodhat egy fedél alatt.
Angela Merkel kancellár múlt héten több tartományi vezetővel az oldalán azzal magyarázta a radikális intézkedéseket, hogy az egészségügyi hatóságok elérték kapacitásuk határát, és többé nem tudják nyomon követni a fertőzési láncolatokat. Merkel szerint csak ezzel az áldozattal lehet megmenteni a karácsonyt.