Nancy Pelosi házelnök történelmi győzelemről beszélt

2020. november 07. – 19:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nancy Pelosi demokrata házelnök is gratulált Bidennek és Harrisnek, akik minden korábbi rekordot meghaladó 75 millió szavazatot kaptak, amivel történelmi győzelmet értek el, és a demokraták felhatalmazást kaptak a terveikhez. Korábban a Twitteren pedig azt írta, „itt az ideje a sebek gyógyulásának és a közös növekedésnek.”