Így áll szombat reggel a szavazatszámlálás a csatatérállamokban

2020. november 07. – 06:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pennsylvania (20 elektor): Biden pénteken fordított, az előnye pedig azóta folyamatosan nőtt. 0,5 százalékponttal, 28 833 szavazattal vezet Trump előtt. A FiveThirtyEight szerint még 90 ezer levélszavazat és 100 ezer provizórikus szavazat lehet hátra, ha továbbra is ilyen ütemben nő a különbség, akkor könnyen lehet, hogy a nagy tévék szombaton már behozhatatlannak ítélik Biden előnyét az államban. Ha itt nyer, akkor azzal átlépi a győzelemhez szükséges 270 elektort.

Trump és Biden támogatói néznek szembe egymással Philadelphiában
Fotó: Tayfun Coskun / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY via AFP

Georgia (16 elektor): Biden itt is fordított pénteken, az előnye pedig 4000 szavazatra nőtt. Azonban még levélszavazatok, és az államon kívüli katonák szavazatai is hátravannak. A georgiai választási tisztviselők már jelezték, hogy annyira szoros lesz a vége 5 millió leadott szavazat után, hogy újraszámolás jöhet, vagyis nem tudni, mikor lehet eredmény.

Arizona (11 elektor): itt Trump jött fokozatosan közelebb Bidenhez, a demokrata jelölt előnye 29 861 szavazatra csökkent. A becslések szerint még 173 ezer szavazat megszámlálása lehet hátra, Trumpnak ezeket 59 százalékban kéne nyernie, hogy fordítani tudjon, ennél valamivel kisebb mértékben nyerte a pénteken összesített szavazatokat. A legnépesebb Maricopa megyéből majd magyar idő szerint szombaton délután ötkor jöhetnek új adatok.

Nevada (6 elektor): Biden előnye megduplázódott pénteken, és már 22 657 szavazat Trump előtt. A FiveThirtyEight szerint még 124 500 szavazat megszámlálása lehet hátra, de ezek főként demokratáknak kedvező helyekről jönnek. Clark megyében magyar idő szerint délután hatkor adhatnak közzé újabb adatokat, és a hétvégén végeznének a szavazatok többségével.

Észak-Karolina (15 elektor): itt nem változott a korábbi állás, Trump 50, Biden 48,6 százalékon áll. Csak a jövő hétre ígérnek végeredményt, mert november 12-ig érkezhetnek be a keddig feladott levélszavazatok.

Ezeken kívül még számolnak a 3 elektort adó Alaszkában is, ahol azonban jelentős Trump előnye, és biztosan nyerni fogja az államot.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!