Trump stábja bejelentővonalon várja a választási csalásokról szóló beszámolókat

2020. november 06. – 14:12

Másolás

Vágólapra másolva

Továbbra is a választási csalás az egyetlen magyarázat Donald Trump stábjában arra, miért áll jobban az elnökválasztási versenyben Joe Biden demokrata elnökjelölt, amikor már csak hat államban nem hirdettek végeredményt.

Bár a csalásról maga Donald Trump is előszeretettel beszél, bizonyítékkal egyelőre nem szolgált sem ő, sem a kampánystábja – utóbbi viszont már létrehozott egy bejelentővonalat, ahol a választási csalást bizonyító beszámolókat várják, írja a CNN, amely hozzáteszi, hogy a Trump-csapat egy külön szobát szentelt a vonalon érkező hívások kezelésére az arlingtoni (Virginia) főhadiszálláson.