Egy volt űrhajós Arizona következő szenátora

2020. november 7. – 00:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A demokrata Mark Kelly nyerte az arizonai időközi választást. Az exűrhajós 51,6-48,4 arányban győzött az eddigi republikánus szenátor, Martha McSally ellen. Kelly 2001 és 2011 közötti tízéves űrhajós karrierje során négyszer járt az űrben, ahol összesen 54 napot töltött. Ő volt az utolsó előtti űrsikló küldetés parancsnoka. 2015 márciusa és 2016 márciusa között részt vett a NASA egyéves kísérletében, mely során ikertestvére, Scott 340 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, míg ő a Földön maradt, hogy a NASA kutatói megvizsgálhassák az űrben töltött idő hatásait.

Kelly a mostani választás előtt semmiféle politikai tisztséget nem viselt. Választási programjának fő pontja a fegyverviselés szigorítása, miután felesége, Gabby Giffords korábbi arizonai képviselő ellen 2011 januárjában merényletet követtek el. A merényletben hatan életüket vesztették, Giffordsot pedig életveszélyes fejlövéssel szállították kórházba. Giffords életét sikerült megmenteni, és mostanra már újra tud járni, beszélni, olvasni és írni.

Mark Kelly (jobb oldalt) feleségével és lányaival együtt köszönti eredményváró eseményének közönségét a választás éjszakáján – Fotó: Courtney Pedroza / Getty Images / AFP
Mark Kelly (jobb oldalt) feleségével és lányaival együtt köszönti eredményváró eseményének közönségét a választás éjszakáján – Fotó: Courtney Pedroza / Getty Images / AFP

Kelly győzelme azt jelenti, hogy a demokratáknak már biztosan eggyel több székük lesz a szenátusban, mint az előző kétéves ciklusban. Jelenleg 48-47-re vezetnek a demokraták a székek tekintetében, azonban Susan Collins maine-i szenátor, Thom Tillis észak-karolinai szenátor és Dan Sullivan alaszkai szenátor (mindhárman republikánusok) minden bizonnyal megtartja majd pozícióját, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag esélytelen, hogy a demokraták megszerezzék a szenátusi többséget.

Ha Joe Biden győz az elnökválasztáson, akkor még egy döntetlen eredmény is kedvező a demokratáknak, ugyanis döntetlen esetén az alelnöké a döntő szavazat. A hátralévő két szék Georgiában található, ahol az állam törvényei szerint második fordulót kell rendezni január 5-én legalább egy, de valószínűleg két versenyben, ugyanis egy jelölt sem érte el az 50 százalékot.

A szenátusi többségért folyó versenyről bővebben itt olvashatnak. >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!