Letartóztattak 104 embert Londonban, mert megszegték a járványügyi szabályokat

2020. november 6. – 11:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

104 embert tartóztattak le csütörtökön Londonban, mert megszegték a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos előírásokat – írta meg a brit rendőrség közleménye alapján a Reuters.

A rendőrség további őrizetbevételek bejelentésére számít, az ellenőrzések ugyanis éjszakába nyúlóan folytatódtak. A korlátozások ellenére sok ember gyűlt össze London belvárosában, ők a rendőrség szerint „úgy döntöttek, hogy figyelmen kívül hagyják az új szabályozást, a viselkedésük felelőtlen és veszélyes volt”.

Fotó: REUTERS/Henry Nicholls
Fotó: REUTERS/Henry Nicholls

Boris Johnson csütörtök reggeltől rendelte el újra a szigorításokat, országos lezárást hirdetve, miután az Egyesült Királyságban átlépte az egymilliót a fertőzöttek száma. A járvány második hulláma pedig aggasztóan terjed az országban.

Azért rendelték el a kijárási korlátozásokat, mert ezek nélkül a kormány számításai szerint a második hullámban több ember halhat meg, mint az elsőben.

Csütörtökön írtunk arról, hogy Bristol közelében négymillió forintnyi összegre büntették meg egy 700 fős rave-buli szervezőjét, szintén a járványügyi előírások megszegése miatt.

> > > > > A Telex legfrissebb híreit itt találja > > > > >

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!